F2: Russell hatodik győzelmét aratta, Norris kiesett a bajnoki csatából

A Mercedes junior pilóta hatalmas lépést tett a bajnoki cím elhódítása felé, vasárnap a száraz-esős sprintfutamot végig kontrollálva újabb elsőséget szerzett, míg Lando Norris pocsék hétvégéje után immár csak Alexander Albonnak maradt matematikai esélye a felzárkózásra.

Russell az ötödik helyről startolva néhány kanyar után a második helyen találta magát, miután az agresszívan kezdő Alessio Lorandi belecsúszott Nicholas Latifibe az ötös kanyar féktávján, mindkettejüket kiejtve a küzdelemből.

Egy rövid biztonsági autós periódust kellett beiktatni, melyet követően az élen haladó Nirei Fukuzumi nem tudott megfelelő tempót diktálni, először Russell, majd Sergio Sette Camara is könnyedén megelőzték a japánt.

Nem sokkal később szitálni kezdett az eső, a trükkössé váló körülmények pedig Niko Karit, majd Jack Aitkent is megtréfálták, mindkét versenyző megpördült és feliratkozott a kiesők listájára.

Mivel az eső intenzitása növekedni kezdett, szinte a teljes mezőny a boxutcába hajtott eső gumikért, kivéve a két Charouz-t, Antonio Fuoco és Louis Deletraz a pálya gyors felszáradásában reménykedve kint maradt slickeken, ám ez a stratégia nem bizonyult életképesnek, a mezőny hamar utolérte őket és George Russell ismét az élre állt.

Az ART brit pilótája megnyugtató előnnyel szelte át a célvonalat Sergio Sette Camara Carlinja előtt, akit a verseny végén Alexander Albon szorongatott.

Nyck de Vries látványos csatában győzte le Artyom Markelovot a negyedik pozícióért, mögöttük Roberto Merhi ért célba hatodikként.

Nirei Fukuzuminak be kellett érnie a hetedik hellyel, míg Antonio Fuocotól Dorian Boccolacci happolt el egy pontot az utolsó körben.

Lando Norris problémás hétvégéje eközben tovább folytatódott, miután a 18. helyről a tizenkettedikre verekedte magát előre, stop/go büntetést kapott, amiért a felvezető körben nem a megfelelő pozícióban közlekedett.

Később pedig harc közben Arjun Maini nekiment a Carlinnak az utolsó kanyarban, emiatt Norrisnak hátsó defekttel fel kellett adnia a sprintversenyt is, elveszítve a matematikai esélyt a bajnoki cím elhódítására.

A 2. futam eredménye

Poz.PilótaCsaóatKörIdőKül.Leggy.kör
1G. RussellART Grand Prix2144:46.2591:50.501
2S. Sette CâmaraCarlin2144:53.6977.4381:52.274
3A. AlbonDAMS2144:54.4758.2161:52.221
4N. de VriesPREMA Theodore Racing2145:05.39119.1321:52.237
5A. MarkelovRUSSIAN TIME2145:08.51722.2581:52.333
6R. MerhiCampos Vexatec Racing2145:14.03727.7781:52.561
7N. FukuzumiBWT Arden2145:17.11130.8521:52.237
8D. BoccolacciMP Motorsport2145:21.44935.1901:53.002
9A. FuocoCharouz Racing System2145:26.24039.9811:52.341
10M. GüntherBWT Arden2145:33.33547.0761:53.781
11T. MakinoRUSSIAN TIME2145:36.96750.7081:52.423
12S. GelaelPREMA Theodore Racing2145:39.36953.1101:53.012
13L. DelétrazCharouz Racing System2145:39.66353.4041:52.444
14L. GhiottoCampos Vexatec Racing2145:39.81253.5531:52.388
15A. MainiTrident2146:28.261102.0021:53.743
L. NorrisCarlin1634:42.505DNF1:52.189
J. AitkenART Grand Prix1122:47.859DNF1:52.782
N. KariMP Motorsport1020:48.183DNF1:53.398
N. LatifiDAMS0DNF
A. LorandiTrident0DNF

Szólj hozzá

Légy az első hozzászóló