F3: Íme az új sorozat csapatlistája, némi meglepetéssel!

A Motorsport Világtanács pénteki ülése előtt kiszivárgott, hogy melyik az a 10 alakulat, amely az előzetes kiválasztási procedúrát sikeresen teljesítette és részt vehet a jövőre újonnan induló Formula-3-as bajnokságban. Kisebb meglepetésre néhány nagy név hoppon maradt, miközben egy váratlan nevező is zöld utat kapott a szervezőktől.

A Nemzetközi Automobil Szövetség már hosszú évek óta arra törekszik, hogy létrehozzon egy egyértelmű, az FIA által szankcionált utat a Formula-1-be igyekvő fiatal tehetségek számára. Ahogy arról korábban is beszámoltunk, az F4-es kategória létrehozása, majd pedig a Formula-2 feltámasztása után ennek utolsó lépcsőfokaként megreformálják a Formula-3-as kategóriát, jövőre a GP3 és az F3-as Európa-bajnokság egyesítésével egy új nemzetközi sorozatot hoznak létre, amely az F1-es és F2-es mezőnyöket fogja majd elkísérni a Formula-1-es naptár bizonyos helyszíneire.

A korábbi híresztelésekből tudni lehetett, hogy az indulási szándékát az összes jelenlegi GP3-as és európai F3-as csapat egyaránt jelezte, így már előre borítékolható volt, hogy a nevezések elbírálóinak rendkívül nehéz dolga lesz és néhány ismert névtől biztosan búcsúznunk kell.

A GP3 sorozatból öt istálló nyert felvételt: az ART Grand Prix, a Trident, az MP Motorsport, a Campos Racing és a Jenzer Motorsport mind ott lesznek az új sorozat rajtrácsán, hozzájuk pedig csatlakozik az F3-ból a Prema Powerteam, a Carlin és a Hitech GP.

A fennmaradó két helyet viszont újonnan érkezők kapják: a cseh Charouz csapat egy mérsékelten sikeresnek mondható Formula-2-es újonc szezont követően bővíti a programját és jövőre már az F3-as címekért is harcba indulnak.

A tizedik férőhely pedig váratlan módon a német HWA csapathoz kerül, amely már évtizedek óta szoros kapcsolatban áll a Mercedessel és egyben a márka gyári programjáért is hosszú időn át felelt a Német Túraautó Bajnokságban. A hírek szerint a lépésben nagy szerepe volt Toto Wolffnak, aki az istálló egyik részvényese és a megszűnő DTM programjuk által felszabaduló összeget a Formula-E szereplés mellett a fiatal tehetségeik gondozására szánná. A pletykák szerint fontolgatják egy Formula-2-es csapat létrehozását is.

Mindez viszont azt jelenti, hogy nem lesz ott a mezőnyben a Red Bull főnök Christian Horner családjának saját alakulata, az Arden International, annak ellenére, hogy a GP3 sorozatban először Mitch Evanst, később pedig Danyiil Kvjatot is bajnoki címhez segítették.

Szintén neves hiányzó lesz a német Motorpark istálló, akik az utóbb időben a Prema méltó ellenfelévé váltak az F3 Európa-bajnokságban és 2013-ban a Russian Time égisze alatt a GP2 csapatbajnoki címét is elhódították újoncként. Rajtuk kívül szintén nem járt szerencsével Max Verstappen egykori F3-as alakulata, a Van Amersfoort Racing sem, illetve úgy fest, hogy a Renault Világsorozatból ismert Fortec Motorsport is letett indulási szándékáról.

A 2019-es nemzetközi F3 bajnokság csapatlistája

ART Grand Prix
Campos Racing
Carlin Motorsport
Charouz Racing System
Hitech GP
HWA
Jenzer Motorsport
MP Motorsport
Prema Powerteam
Trident

Szólj hozzá

Légy az első hozzászóló