Haas: Jobbak voltunk a vártnál!

A csapat alapítója és tulajdonosa, Gene Haas elégedett a Haas-istálló idei teljesítményével, ami elmondása szerint túlszárnyalta a mindössze harmadik évét taposó alakulat elvárásait. Kiemelte, az is pozitív, hogy ennyire szoros csatát vívhatnak a gyári Renault-val.

A Haas csapata Ausztriában (fotó: Haas)Teljes cikk megtekintése

Szólj hozzá

Hozzászólások

  1. Én arra számítottam, hogy az első évük után a Ferrari magukra hagyja őket és mostanra valahol a mezőny végén fognak szórakozni egy Dallara által barkácsolt/foltozgatott géppel, de mivel nagyon ügyesen megoldják a folyamatos információáramlást, ez a modell nagyon jól működik és az olaszok is nagyon büszkék rá, hogy gyártástechnológiában is egyre inkább meg tudják ugrani az F1 által támasztott jóval magasabb követelményeket (bár azért az idei szezon eleji F2-es égés picit aláásta ezt a dolgot). Most már tényleg csak a következetességen kéne javítani, a pilótáknak is lenne bőven hova fejlődni, de néhány helyszínen a csapaton is az látszik, hogy igazából fogalmuk sincs, hogy mit kéne csinálniuk. Ennek a struktúrának egyben az a hátránya is megvan, hogy 100%-ig nem is ismerik az autójukat.