Montezemolo: Hamilton a Ferrarival is világbajnok lett volna

Egy újabb nem éppen hízelgő vélemény Sebastian Vettelről – ezúttal „házon belülről”. A 2018-as bajnokságban elkövetett hibái miatt sokat ostorolt németet a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo ugyan nem akarta nyíltan bírálni, így is ráirányította a figyelmet az ő és Lewis Hamilton teljesítménye közötti idei éles kontrasztra. Az olasz a La Politica nel Pallone című rádióműsorban értékelte az idei F1-es évadot, és megállapította: azzal a Ferrarival, amellyel Vettel nem tudott nyerni idén, ellenfele világbajnok lett volna.

„Lewis Hamilton jelentette a különbséget, szerintem a mostani volt az angol legjobb szezonja eddig. Neki is voltak gyengébb pillanatai a pályafutása során, láthattuk, hogy ő is képes válságba csúszni, de idén annyira erős volt, hogy a Ferrarival is világbajnok lett volna. És ezt nem azért mondom, hogy kisebbítsem Sebastian Vettel érdemeit” – dicsérte meg az ötszörös világbajnokot.

Montezemolo kritizálta és védte is Vettelt, hangsúlyozva, hogy egyéni hibáit nem lehet elválasztani a csapat teljesítményétől. „A bajnokságot eldöntő hibákat követett el. Nem, ezt lehet, hogy inkább visszavonom. Mindent meg kell tennünk a bajnokság érdekében azért, hogy Vettelt egyben tartsuk. Rendkívüli nyomás nehezedett rá, hiszen tartania kellett a lépést Hamiltonnal. Vettel egy világklasszis versenyző, aki közel áll a Ferrarihoz. Fontos bajnokságokat nyert már meg, és képes az időmérőkön is gyilkos körökkel előrukkolni. A nehéz pillanatokban viszont mellé kell állni, főleg, hogy most egy nagyon erős fiatal versenyző jön a csapathoz Charles Leclerc személyében.”

„Én mindig is azt a mottót követtem, hogy a csapatnak össze kell fognia. A minap hosszasan beszélgettem Jean Todttal. Megállapítottuk, hogy Michael Schumacher is követett el hibákat az elején. Ezeket a hibákat nyíltan át kell beszélni a színfalak mögött, a külvilággal szemben viszont muszáj megvédeni a csapatot. Manapság viszont a személyeket és a mentalitást tekintve egy másfajta Ferrarit látok, mint 2014-ben, amikor elhagytam a csapatot. A Ferrari egy remek autót épített, bizonyos helyzetekben jobb volt a Mercedesnél. De az utolsó lépés hiányzott. Voltak pillanatok, amikor komolyan hittem, hogy végre össze fog jönni a bajnoki győzelem. A legjobban az fájt, hogy láttam, a csapat már versenyekkel a vége előtt legyőzötté vált.”

„A szezont nagyon jól kezdtük, de aztán – ahogyan azt Sebastian is elismerte nemrég – jöttek a hibák, majd Monzától az autó sem volt elég jó. Nem szeretnék bárkire is mutogatni, sem a csapatra, sem a versenyzőre. Ha veszítünk, együtt veszítünk, ha nyerünk, együtt nyerünk” – hangoztatta a Maurizio Arrivabene által is gyakran ismételt mondatot.

Szólj hozzá

Hozzászólások

  1. feeder_series: Hallod, tőled egy értelmes, érvekkel alátámasztott hozzászólást nem láttam még. Konkrétan kötekedni jársz ide. Így nem fogod sokáig húzni.

    Ez mitöl kötekedés?
    Leirtam,hogy mi történt a futamon!
    Mellesleg 2010 óta vagyok a fórumon(ex motorsportal),csak más nicknéven voltam!Kisebb szünet után tértem vissza.
    A kis negro miatt meg te szoktál kötekedni minden Vettelessel!

  2. feeder_series:
    „A szezont nagyon jól kezdtük, de aztán – ahogyan azt Sebastian is elismerte nemrég – jöttek a hibák”

    Igen, a forma nagyon jó volt, de kapásból az első futamokon sem sikerült ebből előnyt kovácsolni. Az a két komoly elfékezés Kínában és Bakuban már ott elvette az esélyt a Ferraritól, hogy rögtön a szezon elején komoly nyomás és teljesítménykényszer alá helyezzék a Mercit.

    És a szezon feléig kívülről úgy tűnt, hogy Vettel maga is úgy gondolta, hogy még ezek a hibák is bele fognak férni, mert eleinte látszólag elég nyugodt és magabiztos tudott maradni, én azt láttam, hogy miután a Merci váratlanul lemosta őket Szingapúrban, akkor csapódott le benne, hogy ezt az évet el****ta.

    Kínàban?
    Tudtommal ott az RB-k kaptak egy màk kerékcserét a SC miatt,majd Maxika kiütötte Vettelt!Régen volt màr?☺

  3. feeder_series:
    „A szezont nagyon jól kezdtük, de aztán – ahogyan azt Sebastian is elismerte nemrég – jöttek a hibák”

    Igen, a forma nagyon jó volt, de kapásból az első futamokon sem sikerült ebből előnyt kovácsolni. Az a két komoly elfékezés Kínában és Bakuban már ott elvette az esélyt a Ferraritól, hogy rögtön a szezon elején komoly nyomás és teljesítménykényszer alá helyezzék a Mercit.

    És a szezon feléig kívülről úgy tűnt, hogy Vettel maga is úgy gondolta, hogy még ezek a hibák is bele fognak férni, mert eleinte látszólag elég nyugodt és magabiztos tudott maradni, én azt láttam, hogy miután a Merci váratlanul lemosta őket Szingapúrban, akkor csapódott le benne, hogy ezt az évet el****ta.

    bakut leszámítva a merci első futamokon gyorsabb volt. kvali az más tészta. a helyzet az h volt az évadnak 1/3 része ahol valóban jobb volt a ferrari, de a többin a merci jobb volt, vagy monaco mexikó ahol ferrari volt a jobb de a rb mindkettejüknél erősebb szintet képviselt. nem véletlen h hamilton 407 ponttal és több mint 10 pole,győzelemmel zárt.

  4. „A szezont nagyon jól kezdtük, de aztán – ahogyan azt Sebastian is elismerte nemrég – jöttek a hibák”