Amiért a Ferrari szükségét érezte a csapatutasításnak

Már az év első versenyén a csapatutasítás módszeréhez nyúlt a Ferrari, és mindenféle kockázatot nagyon került. Főnökük elmagyarázta, miért.

Mattia Binotto (Fotó: XPB)Teljes cikk megtekintése

Szólj hozzá

Hozzászólások

  1. annyi ertelme volt az egesznek, hogy kivegyek a gyozelemert folytatott harcbol, ahogy masok is irtak, mert igy kevesebb a pontkulonbseg a ket versenyzo kozott. Persze alakulhatott volna rosszabbul is. Azt osztom, hogy mindket versenyzojuket ki kellett volna hozni ujra es probaljanak egy gyors kort futni.

    F1890: és mit vártak? majd megelőzik hamiltont a pályán? úgy h ugyanakkor állnak ki és a mercedes gyorsabb? sztem ez egy totál hülye taktika volt. a 2. hely elérhetetlen volt, a 3.-at kellett volna védeni verstappen elől. volt is 2 sec előnye vettelnek, meg kellett volna várni míg verstappen kiáll aztán kövi körben hozni vettelt. ezek annyira egyszerű dolgok, ehelyett kihozták olyan időben, hogy az 2 kiállásos taktikának felelt meg és végigtolták 1-el.

    sztem fordított esetben hamiltont kihozták volna a l.k.-t a mercedesnel

  2. Annyira görcsösen akarják a VB címet a Ferrarinál, hogy közben elfelejtik a sport lényegét, a versenyzést. Ne előzz, ne akarj leggyorsabb kört futni..csak a biztosra megyünk, csak semmi rizikó.Mindezt az első versenyen 🙂
    Az antiversenyzés filozofiája ez, nem a siker receptje.

  3. Az nekem sem tetszett hogy engedélyt kell kérni az előzésre, ez azért nem a kisiskolások gokart rangadója.

    De az tény hogy idén bármennyit is fizetnek, nem szívesen döntenék ezekben a helyzetekben, és szerintem még sok ilyen lesz, mikor a pilótáik összeakadnak, és instant döntés kell.

  4. F1890: és mit vártak? majd megelőzik hamiltont a pályán? úgy h ugyanakkor állnak ki és a mercedes gyorsabb? sztem ez egy totál hülye taktika volt. a 2. hely elérhetetlen volt, a 3.-at kellett volna védeni verstappen elől. volt is 2 sec előnye vettelnek, meg kellett volna várni míg verstappen kiáll aztán kövi körben hozni vettelt. ezek annyira egyszerű dolgok, ehelyett kihozták olyan időben, hogy az 2 kiállásos taktikának felelt meg és végigtolták 1-el.

    sztem fordított esetben hamiltont kihozták volna a l.k.-t a mercedesnel

    Szerintem jól gondolkodtak ezzel a korai cserével, így ki vették Hamiltont a győzelemi csatából, persze megint más kérdés h itt amúgy sem hiszem h győzött volna (mondjuk tavaly láttuk h Bottas milyen szinten félre áll adott esetben), de így végképp nem volt rá sansza. Ha meg kicsit mégjobban szenved, Ver is beelőzte volna, nem hiányzott sok hozzá. A kocsi lassú volt, és szerintem gyengébben kezelte a gumikat mint számolták.

    Ezzel az 1 pontos leggyorsabb körrel meg én azt érzem a Ferrari megnyilvánulásaiból, h ők eleve úgy álltak hozzá, h zero kockázatot ér meg nekik a dolog. Lehet igazuk van ebben, mindenesetre szerintem is hozni kellett volna Vettelt, abban is volt kockázat h egy vezethetetlen autóval végig szenvedte a futam utolsó részét.

  5. F1890: leclercnek csak használt gumija volt, viszont vettelt simán kihozhatták volna. igazából mikor leclerc kiállt, rá pár körrel később vettel simán hozhatták volna a leglágyabb keverékre. és ugyanúgy végeznek mint most.

    csak ennél a csapatnál racionalitást keresni igen nehéz. évről évre ugyanazokat a stratégiai hibákat követik el, ráadásul az egyértelműt nem veszik észre.

    nagy gyengeségre utal az, hogy nem “merték” ezt az extra kiállást meghúzni. ennyire félnek a munkatársak munkájától? hogy szarul teszik fel a gummikat?
    a kudarckerülő magatartás az kb annyit tesz,hogy feladtad.

    várom bahreint, az a pálya mindig is feküdt a ferrarinak, és vettel is egész jól szokott ott menni. persze ha futamon megint 3. erők lesznek akkor verstappen már első etapban pályán fogja megelőzni vettelt mert ott lehet előzni

    Az mindegy igazából, mert attól, hogy a kvalin belerakott 1 vagy 2 kört abba a lágy gumiba még mindig simán elég lenne ahhoz, hogy leggyorsabb kört fusson vele, mert a többiek meg használt közepesen vannak kint. Illetve ahogy te is írod, ha hozzák Leclercet, akkor már hozhatják Vettelt is.

  6. sztarvorsz: Szerintem azért annyi ráció volt ebben a Vet stratégiában, bár nyilván utólag okos az ember, h így belekényszerítették legalább Hamiltont egy nem ideális taktikába, kb. ez volt az egyedüli esélyük, hátha jobban bírják a kemények. Annyi a problem hogy bukták a 3. helyet viszont. Vettelt be lehetett volna hozni talán még 1 cserére.

    és mit vártak? majd megelőzik hamiltont a pályán? úgy h ugyanakkor állnak ki és a mercedes gyorsabb? sztem ez egy totál hülye taktika volt. a 2. hely elérhetetlen volt, a 3.-at kellett volna védeni verstappen elől. volt is 2 sec előnye vettelnek, meg kellett volna várni míg verstappen kiáll aztán kövi körben hozni vettelt. ezek annyira egyszerű dolgok, ehelyett kihozták olyan időben, hogy az 2 kiállásos taktikának felelt meg és végigtolták 1-el.

    sztem fordított esetben hamiltont kihozták volna a l.k.-t a mercedesnel

  7. F1890: leclercnek csak használt gumija volt, viszont vettelt simán kihozhatták volna. igazából mikor leclerc kiállt, rá pár körrel később vettel simán hozhatták volna a leglágyabb keverékre. és ugyanúgy végeznek mint most.

    csak ennél a csapatnál racionalitást keresni igen nehéz. évről évre ugyanazokat a stratégiai hibákat követik el, ráadásul az egyértelműt nem veszik észre.

    nagy gyengeségre utal az, hogy nem “merték” ezt az extra kiállást meghúzni. ennyire félnek a munkatársak munkájától? hogy szarul teszik fel a gummikat?
    a kudarckerülő magatartás az kb annyit tesz,hogy feladtad.

    várom bahreint, az a pálya mindig is feküdt a ferrarinak, és vettel is egész jól szokott ott menni. persze ha futamon megint 3. erők lesznek akkor verstappen már első etapban pályán fogja megelőzni vettelt mert ott lehet előzni

    Szerintem azért annyi ráció volt ebben a Vet stratégiában, bár nyilván utólag okos az ember, h így belekényszerítették legalább Hamiltont egy nem ideális taktikába, kb. ez volt az egyedüli esélyük, hátha jobban bírják a kemények. Annyi a problem hogy bukták a 3. helyet viszont, ha Max megelőzte volna Ham-t is akkor persze megint más lenne a vége. Vettelt be lehetett volna hozni talán még 1 cserére.

  8. Sidious:
    Felesleges ezt magyarázni, amellett, hogy lassúak voltak még fullba nyomták a kretént. Nyilván Leclerc nem fog 3 autónyi távolságból bevetődni a csapattársával szemben az első Ferraris futamán, de egy viszonylag sima előzésbe semmi rossz nincs, elvégre azért vannak ott, hogy versenyezzenek. Bár hozzáteszem, hogy ő is hülye volt, f*sznak kérdez ilyet, hogy előzhet e? 😀 Próbálja meg aztán ha nem akkor úgyis rászólnak és az sokkal kínosabb a csapatnak, mintha már most játssza az engedelmes kettest.
    “A verseny azon szakaszán kockázatot jelent egy kerékcsere.” XDDD K*rva nagy kockázat bejönni kerékcserére, amikor 25-30 mp-vel voltak Magnussen előtt. És úgy legalább eltudtak volna venni 1 pontot a riválistól, így meg hagyták, hogy a Mercedes mindent megszerezzen. Binotto ennél sz*rabbul aligha tudott volna bemutatkozni, mint csapatfőnök

    leclercnek csak használt gumija volt, viszont vettelt simán kihozhatták volna. igazából mikor leclerc kiállt, rá pár körrel később vettel simán hozhatták volna a leglágyabb keverékre. és ugyanúgy végeznek mint most.

    csak ennél a csapatnál racionalitást keresni igen nehéz. évről évre ugyanazokat a stratégiai hibákat követik el, ráadásul az egyértelműt nem veszik észre.

    nagy gyengeségre utal az, hogy nem “merték” ezt az extra kiállást meghúzni. ennyire félnek a munkatársak munkájától? hogy szarul teszik fel a gummikat?
    a kudarckerülő magatartás az kb annyit tesz,hogy feladtad.

    várom bahreint, az a pálya mindig is feküdt a ferrarinak, és vettel is egész jól szokott ott menni. persze ha futamon megint 3. erők lesznek akkor verstappen már első etapban pályán fogja megelőzni vettelt mert ott lehet előzni

  9. Felesleges ezt magyarázni, amellett, hogy lassúak voltak még fullba nyomták a kretént. Nyilván Leclerc nem fog 3 autónyi távolságból bevetődni a csapattársával szemben az első Ferraris futamán, de egy viszonylag sima előzésbe semmi rossz nincs, elvégre azért vannak ott, hogy versenyezzenek. Bár hozzáteszem, hogy ő is hülye volt, f*sznak kérdez ilyet, hogy előzhet e? 😀 Próbálja meg aztán ha nem akkor úgyis rászólnak és az sokkal kínosabb a csapatnak, mintha már most játssza az engedelmes kettest.