A gumikon ment el a Ferrari újabb hétvégéje – Vettel tanácstalan

Nem az autójának tempójával van problémája a Ferrarinak Sebastian Vettel szerint, hanem a gumikkal. A bakui versenyt is miattuk veszítették el.

Sebastian Vettel (Fotó: XPB)Teljes cikk megtekintése

Szólj hozzá

Hozzászólások

  1. guide: Megis Vettel volt az első akit felhivtak, amikor Rosberg lelépett. Nem mondom, hogy meg fog történni, de teljesen kizárni se lehet.

    ezt a felhívtak c történetet kétlem, de ha így is volt én azt is el tudom képzelni játszottak, zavart okozzanak a riválisnál….lásd az rb rönó balhéja idején. 😉 de azt is mondta Toto, aggályai voltak abban az időben Ham maradásával, lehet b terv kellett, hiszen Ham akkor nagyon meg volt bántva a Rosberges sztori miatt… mondta elég sokat kellett beszélgetnie vele abban az időben privátban és akkor értette meg Ham érzéseit.

  2. andrea1: Egyrészt Hamiltont ilyen döntéssel nem fogják megalázni, főleg nem a nagy rekord megdöntése előtt, ez egy órisái preztizs kérdés a Mercinek is innentől, azaz a 7. cím, hogy ezt velük érje el.. ez a Merci-Ham kapcsolat Rosberg kiválásával teljes mértékben kiteljesedett(megkockáztatom ez már f1-ben egy Messi-Barca kapcsolat) és ezt a kapcsolatot megtámasztották egy nagyon zsíros szerződéssel és minden mással. Mindegy, ki hogy látja, de szerintem ez a simán oda tud menni Vettel Ham mellé egy szép elképzelés, a rajongóinak a szép elképzelése…..Én így látom. Szerintem ez Vettelnek elúszott, ha kikap idén Lectől,v agy ez lesz ami most zajlik, folyamatos TO-k akkor még rosszabb poziba kerül a megítélése, Hamilton meg túlnőtt rajta. Ne akard hogy átmentjen Ham mellé az ő lelkivilágával, de szerintem Totoék másban gondolkodnak majd.

    Megis Vettel volt az első akit felhivtak, amikor Rosberg lelépett. Nem mondom, hogy meg fog történni, de teljesen kizárni se lehet.

  3. F1890: a merci simán bevállalja vettelt hamilton mellett ha úgy adódik. nekik ez olyan fajta marketing ami bőven megéri. -alonsot miért nem vállalták be? azért mert a merci sohasem felejti el neki a 07-es esetet, ezt paddockon belül pletykálják.az meg h hamitonnak sok a szurkolója, nem gondolnám feltétlen h több lenne mint vettelnek. kiminek alonsonak volt/van nagy szurkolótábora meg schumachernek. hamilton eléggé ismert személyiség az kétségtelen, de a kettő nem ugyanaz.

    Egyrészt Hamiltont ilyen döntéssel nem fogják megalázni, főleg nem a nagy rekord megdöntése előtt, ez egy órisái preztizs kérdés a Mercinek is innentől, azaz a 7. cím, hogy ezt velük érje el.. ez a Merci-Ham kapcsolat Rosberg kiválásával teljes mértékben kiteljesedett(megkockáztatom ez már f1-ben egy Messi-Barca kapcsolat) és ezt a kapcsolatot megtámasztották egy nagyon zsíros szerződéssel és minden mással. Mindegy, ki hogy látja, de szerintem ez a simán oda tud menni Vettel Ham mellé egy szép elképzelés, a rajongóinak a szép elképzelése…..Én így látom. Szerintem ez Vettelnek elúszott, ha kikap idén Lectől,v agy ez lesz ami most zajlik, folyamatos TO-k akkor még rosszabb poziba kerül a megítélése, Hamilton meg túlnőtt rajta. Ne akard hogy átmentjen Ham mellé az ő lelkivilágával, de szerintem Totoék másban gondolkodnak majd.

  4. Ha a 4 -szeres német világbajnok igazán a mercihez szeretne menni, akkor ők nem mondanának nemet szerintem. Miért foglalkoznának már Hamilton lelkivilágával? Hamilton már mindent megnyert velük, hálás lehet a csapatának. Önbizalma is van bőven. Más kérdés, hogy Vettel akarja e.

  5. F1890: a merci simán bevállalja vettelt hamilton mellett ha úgy adódik. nekik ez olyan fajta marketing ami bőven megéri. -alonsot miért nem vállalták be? azért mert a merci sohasem felejti el neki a 07-es esetet, ezt paddockon belül pletykálják.az meg h hamitonnak sok a szurkolója, nem gondolnám feltétlen h több lenne mint vettelnek. kiminek alonsonak volt/van nagy szurkolótábora meg schumachernek. hamilton eléggé ismert személyiség az kétségtelen, de a kettő nem ugyanaz.

    Sztem tuti nem fogják Vettelt betenni Hamilton mellé. A Mercedesnek nincs szüksége már kabaréra, ott van nekik Hamilton, szépen levezet náluk, meg is tisztelik ennyivel, mint régóta jóban-rosszban együtt bajtársat, családtagot. Bottas, Ocon csapattársat kap, akivel vígan ellehet. Kiérdemelte náluk már a tiszteletet, és nem szeretnék megbolygatni a harmóniát. Vettel max a Red Bullba megy, és helyet cserél Verstappennel, de inkább azt tudom elképzelni, hogy visszavonul a Ferraritól.

  6. andrea1: Hát én szerintem nem alaptalan a Maxi pletyka, főleg hogy ők is szerződtetni akarták anno, tagadják egyelőre de én szerintem van puhatolózás, figyelemmel kísérik a helyzetet Totoék, persze ehhez tudni kell mit csinál Ham, de ő a 7.címnél 35 lesz.Maxi.. Ez a srác jó, mellette meg fiatal és jó marketing van körülötte, jó business. Pont Szujo mondta tegnap a Petőfin, tök véletlenül hallottam, hogy Maxi sokat fejlődött, valahol a feje benőtt, annyit vállal amennyit kell.. és ez valahol észrevehető, ebben igaza van. Szóval kezd kiforrni teljesen. Mondjuk jó lenne ha az rbvel érne oda elsődlegesen, velük alkotni, és akár pár év múlva mivel ki fogja nőni ő is ezt az Rb profilt, egy Mercibe én el tudom képzelni és szerintem Totoék is el tudják képzelni.

    Egyetértek, ha le is lép Hami, addigra Vettel se lesz már fiatal a mezőnyben, helyette inkább hozzák Maxot (vagy Lec-et), akik tudják ugyanazt amit Vettel. De még ott van Ocon is, szal lesz választék fiatalok közt.

  7. andrea1: Annyi minden változott azóta egyrészt, másrészt azóta lett egy Hamilton nekik. Sokkal nagyobb sztár mint Vettel, nagyon komoly rajongói bázis lett mögötte, 4szeres bajnok velük, idén meg lesz az 5. közösen és így Ham már 6szoros vb lesz,egyre lesz Schumachertől. Az évi 50 millás sztárjuk szerinted ha még Rosberg miatt bocsánatot kértek tőle, Bottast tartják mellette, ha Hamilton nem akar elmenni magától, kiteszik Vettel miatt? Nem ?Akkor tudom ezt elképzelni ha esetleg ez jövőre meg van vagyis a 7. , talán visszavonul Ham…de én ezt nehezen képzelem. Amíg Hamilton ott van addig se Vettel se Max nem jön és szerintem inkább Max jöhet szóba náluk mert fiatalabb, sztár már ő is.

    a merci simán bevállalja vettelt hamilton mellett ha úgy adódik. nekik ez olyan fajta marketing ami bőven megéri. -alonsot miért nem vállalták be? azért mert a merci sohasem felejti el neki a 07-es esetet, ezt paddockon belül pletykálják. az meg h hamitonnak sok a szurkolója, nem gondolnám feltétlen h több lenne mint vettelnek. kiminek alonsonak volt/van nagy szurkolótábora meg schumachernek. hamilton eléggé ismert személyiség az kétségtelen, de a kettő nem ugyanaz.

  8. Zasalamel: Lehet, h szeretne vettel menni a mercihez, sőt biztos is, de mercinek viszont nem kell vettel, amíg ott van Hamilton.

    Hát én szerintem nem alaptalan a Maxi pletyka, főleg hogy ők is szerződtetni akarták anno, tagadják egyelőre de én szerintem van puhatolózás, figyelemmel kísérik a helyzetet Totoék, persze ehhez tudni kell mit csinál Ham, de ő a 7.címnél 35 lesz. Maxi.. Ez a srác jó, mellette meg fiatal és jó marketing van körülötte, jó business. Pont Szujo mondta tegnap a Petőfin, tök véletlenül hallottam, hogy Maxi sokat fejlődött, valahol a feje benőtt, annyit vállal amennyit kell.. és ez valahol észrevehető, ebben igaza van. Szóval kezd kiforrni teljesen. Mondjuk jó lenne ha az rbvel érne oda elsődlegesen, velük alkotni, és akár pár év múlva mivel ki fogja nőni ő is ezt az Rb profilt, egy Mercibe én el tudom képzelni és szerintem Totoék is el tudják képzelni.

  9. andrea1: Annyi minden változott azóta egyrészt, másrészt azóta lett egy Hamilton nekik. Sokkal nagyobb sztár mint Vettel, nagyon komoly rajongói bázis lett mögötte, 4szeres bajnok velük, idén meg lesz az 5. közösen és így Ham már 6szoros vb lesz,egyre lesz Schumachertől. Az évi 50 millás sztárjuk szerinted ha még Rosberg miatt bocsánatot kértek tőle, Bottast tartják mellette, ha Hamilton nem akar elmenni magától, kiteszik Vettel miatt? Nem ?Akkor tudom ezt elképzelni ha esetleg ez jövőre meg van vagyis a 7. , talán visszavonul Ham…de én ezt nehezen képzelem. Amíg Hamilton ott van addig se Vettel se Max nem jön és szerintem inkább Max jöhet szóba náluk mert fiatalabb, sztár már ő is.

    Hami már 5x vb, idén lehet meg a 6-ik.

  10. F1890: merci bármikor benne van. vettel szeretneamercinél menni,már 2010-ben álma volt, és a németeknek fontos a német sztár is.

    Annyi minden változott azóta egyrészt, másrészt azóta lett egy Hamilton nekik. Sokkal nagyobb sztár mint Vettel, nagyon komoly rajongói bázis lett mögötte, 4szeres bajnok velük, idén meg lesz az 5. közösen és így Ham már 6szoros vb lesz,egyre lesz Schumachertől. Az évi 50 millás sztárjuk szerinted ha még Rosberg miatt bocsánatot kértek tőle, Bottast tartják mellette, ha Hamilton nem akar elmenni magától, kiteszik Vettel miatt? Nem 😀 Akkor tudom ezt elképzelni ha esetleg ez jövőre meg van vagyis a 7. , talán visszavonul Ham…de én ezt nehezen képzelem. Amíg Hamilton ott van addig se Vettel se Max nem jön és szerintem inkább Max jöhet szóba náluk mert fiatalabb, sztár már ő is.

  11. andrea1:
    Vettel… én őszintén nehezen hiszem hogy Vettelnek a Ferrarin kívül van jó opciója. Merci Hamira épít, RB meg Maxira. AZ Rb Markoval az élen nem szentimentális, ez egy lezárt dolog kettejük között, nem veszik vissza. Az Rb profilt Vettel kinőtte korban és ezt ő is tudja.
    Rönó és a Meki egy visszalépés a Ferrariból. Egyébként teljesen más látszik Vettelen, ha ebből nem jön ki akkor vissza fog ő szépen vonulni.

    merci bármikor benne van. vettel szeretne amercinél menni,már 2010-ben álma volt, és a németeknek fontos a német sztár is.

  12. Vettel… én őszintén nehezen hiszem hogy Vettelnek a Ferrarin kívül van jó opciója. Merci Hamira épít, RB meg Maxira. AZ Rb Markoval az élen nem szentimentális, ez egy lezárt dolog kettejük között, nem veszik vissza. Az Rb profilt Vettel kinőtte korban és ezt ő is tudja.
    Rönó és a Meki egy visszalépés a Ferrariból. Egyébként teljesen más látszik Vettelen, ha ebből nem jön ki akkor vissza fog ő szépen vonulni.

  13. roberto23: Kizártnak tartom.
    Egyrészt a Red Bull-nak nem hiszem, hogy kéne Vettel. Lehet, hogy Gasly lassú, de ha mindig beér Verstappen mögött az a RB-nak tökéletes lesz.
    Másrészt Vettel se hiszem, hogy megkockáztatna, hogy Verstappen elverje. Pláne ha esetleg idén Leclerc elotte végezne.
    Max akkor tudnám elképzelni, ha Maxi már nem lenne ott. De az meg legkorábban 21-tol lehetne csak.

    Sztem nem kizárható, elmondta h visszamenne szívesen még hozzájuk a jövőben. Persze Verstappen egy elriasztó tényező, de ha akar vb esélyt, akkor érdemes rajta elgondolkodni. Halkan jegyzem meg, sztem elverné őt a holland, de ha a németnek jó pár szerencséje lenne az adott évben, sikerülhetne nyerni vele szemben.

  14. GreenHonda:
    Én el tudom azt képzelni, hogy idén Vettel megunja a banánt, és jövőre Red Bullos lesz.

    Kizártnak tartom.
    Egyrészt a Red Bull-nak nem hiszem, hogy kéne Vettel. Lehet, hogy Gasly lassú, de ha mindig beér Verstappen mögött az a RB-nak tökéletes lesz.
    Másrészt Vettel se hiszem, hogy megkockáztatna, hogy Verstappen elverje. Pláne ha esetleg idén Leclerc elotte végezne.
    Max akkor tudnám elképzelni, ha Maxi már nem lenne ott. De az meg legkorábban 21-tol lehetne csak.

  15. Ratyi gumik ide, vagy oda, azt meg a legoptimistabbak sem gondolhatjak (mert erre meg kb soha nem volt pelda), hogy valaki majd 28 mp-et ledolgoz 2mp/kor sebes***el, mikor mar a 7. kortol LEc gyorsabb volt az elmezonynel a kozepesen. Egyertelmu volt, hogy nem kell olyan sokaig varni. Akkor meg tobb eselye lett volna, ha kb 10 korrel hamarabb kijon a kemeny keverekre. Akkor epp Vettel moge erkezik, aztan lesz ami lesz. Laggyal tudott ugyan 1 seccel gyorsabban menni, mint a mercik, de kb 1 korig. Ennek a duplaja kellett volna 15 koron keresztul. Nem tudom hogy varhatnanak 42es koroket folyamatosan barmelyik autotol. Siman jol elbaltaztak, ezzel Lec bukta meg a 4. helyet is. RB nyilatkozata meg szinten vicc. Ok, hogy gyorsabbak voltak a kozepesen, de akkor az elso 3 kb sporolt. Vegulis mogottuk vegeztek, szoval ha elmeletben gyorsabbak, azzal semmire sem mennek, csak jol hangzik.

  16. Grabowsky78:
    A keményet próbálta valaki a hétvégén az annyival szarabb lett volna Leclerc-nek felrakni, mondjuk jó 5-6 körrel hamarabb? Ha ilyen gyenge volt a lágy akkor nem sok veszteni való volt a keménnyel se. Valamiért megint az az érzésem, hogy el….ták a taktikát! A Merci meg köszöni szépen megint pedig azt nem lehet mondani, hogy egyértelműen gyorsabbak lennének csak sokkal stabilabbak és ez éppen elég egy hibát hibára halmozó Ferrari ellen! Az a baj, lehet hogy összeáll majd a kocsi és akkor simán gyorsabb is lehet mint a Merci, de ez az év már akkor is kuka, mert megint kényelmes helyzetben van a Merci nem kell kapkodniuk el is bukhatnak versenyeket simán.

    Ne viccelj, a merci bármikor előhúzott legalább fél secet a ferkával szemben, első kiállás után mikor érezték h kezd szoros lenni a gatya, mert LEc szépen feljött, akkor megnyomták és nemcsak LEc-re közeledtek drasztikusan, de Vettelt is úgy otthagyták 6-7 secre pár kör alatt. Arról nem is beszélve, h Hami még Bottasnál is gyorsabb volt.

  17. A keményet próbálta valaki a hétvégén az annyival szarabb lett volna Leclerc-nek felrakni, mondjuk jó 5-6 körrel hamarabb? Ha ilyen gyenge volt a lágy akkor nem sok veszteni való volt a keménnyel se. Valamiért megint az az érzésem, hogy el….ták a taktikát! A Merci meg köszöni szépen megint pedig azt nem lehet mondani, hogy egyértelműen gyorsabbak lennének csak sokkal stabilabbak és ez éppen elég egy hibát hibára halmozó Ferrari ellen! Az a baj, lehet hogy összeáll majd a kocsi és akkor simán gyorsabb is lehet mint a Merci, de ez az év már akkor is kuka, mert megint kényelmes helyzetben van a Merci nem kell kapkodniuk el is bukhatnak versenyeket simán.

  18. vandr: Miért is nem lehet gyorsabban menni? Leclerc simán megfutotta velük a leggyorsabb kört. Mit tehet arról a pirelli, hogy a ferka csak a csillagképek kivételes együttállása esetén képes munkára fogni a gumikat?

    Az a baj, h kb minden csapat szenvedett a lággyal, a verseny elején Lec majdnem 1 seccel gyorsabb volt közepessel, mint a mezőny lággyal. Aztán verseny végére Lec lággyal kapta ugyanúgy a +1 seceket a többiektől és ez már nem az első eset.

  19. F1890: igen? mikor kvali üzemmódban rákapcsolt utolsó két körre ? akkor működött. de az első kiállás után lassabb volt mint egy kopott közepessel közlekedő élmezőny. vicc

    szűk tartományban működik a gumi, bárhogy magyarázzák.

    Olvasd el a masik cikket. Leclerc feladta az elso kiallasa utan

  20. vandr: Miért is nem lehet gyorsabban menni? Leclerc simán megfutotta velük a leggyorsabb kört. Mit tehet arról a pirelli, hogy a ferka csak a csillagképek kivételes együttállása esetén képes munkára fogni a gumikat?

    igen? mikor kvali üzemmódban rákapcsolt utolsó két körre 😀 akkor működött. de az első kiállás után lassabb volt mint egy kopott közepessel közlekedő élmezőny. vicc

    szűk tartományban működik a gumi, bárhogy magyarázzák.

  21. sztarvorsz: Szerintem legközelebb hang nélkül nézem komolyan, valami zene mellett. Szujó mostanra egy bucsus árust juttat eszembe, ahogy próbálja eladni a portékáját tök mindegy a tartalom. Wébert bírom általában de 4ből egyszer nem feltétlen fedi a valóságot – bevizionalizál 1-2 dolgot amik mellett kitart, nem feltétlen veszi a lapot, hogy az adatok történések nem őt igazolják.

    Az a baj, hogy a Löki és a Gio iránti szimpátiájuk is abból fakad, hogy nem kedvelik a csapattársaikat. Hogy ajnározták az olaszt az időmérőn, de még a futamon is, aztán a boxutcából rajtoló és így pontot szerző csapattárshoz köze sem volt a versenyen.

  22. cerumen:
    még csak most néztem vissza a futamot, de a két kommentátorról egy szó jutott eszembe; FOGYATÉKOSOK
    Szujó szokott hülyeségeket mondani, de ez alap:), viszont Gábor is önellentmondásba került sokszor, annyira összezavarodott a saját elméleteitől. Külön szórakoztató volt, ahogyan drukkolnak az új kis liblingjüknek, aztán jött a pofára esés ?

    Szerintem legközelebb hang nélkül nézem komolyan, valami zene mellett. Szujó mostanra egy bucsus árust juttat eszembe, ahogy próbálja eladni a portékáját tök mindegy a tartalom. Wébert bírom általában de 4ből egyszer nem feltétlen fedi a valóságot – bevizionalizál 1-2 dolgot amik mellett kitart, nem feltétlen veszi a lapot, hogy az adatok történések nem őt igazolják.

  23. F1890:
    eléggé nevetséges h a lágyabb gumival nem lehet gyorsabban menni a futamon mint egy közepessel ? baszd arcon magad pirelli

    Miért is nem lehet gyorsabban menni? Leclerc simán megfutotta velük a leggyorsabb kört. Mit tehet arról a pirelli, hogy a ferka csak a csillagképek kivételes együttállása esetén képes munkára fogni a gumikat?

  24. F1890: leclerc amúgy a lágyakon gyenge volt (valszeg a pirelli hibája) szóval utána hiába hozták volna ki, maradt volna 4. helyen

    De ha tegyük fel a gumi rendben van és elindul levadászni a dobogósokat, akkor az óriási hátrány, ha berakják egy olyan autó mögé, aki védheti a csapat társát, ráadásul eleve 2. számú, szóval be is áldozzák, és addig tartatják fel vele, amíg MAX lelép…

    Na mind1 ez nem történt meg, de valószínüleg ez lett volna a forgatókönyv ha a lágy is működik.
    Nem szeretem amit a ferrari taktika terén csinál, hol vannak azok a zsenik, akik Schumi idejében pont az ilyen nüanszokat ki tudták számolni, HIGH TECH algoritmusok nélkül is. 🙁

  25. trialboj:
    És akkor mit szóljanak a rajongók, ekkora pofára esést mint a mostani Lec taktika rég láttunk, mindenki rádiózott, hogy Leclercel vannak csatában és ő mit fog csinálni, erre kiállás után visszafelé indul.
    Sőt Ferka még azt is elintézte neki hogy Gasly mögé kerüljön, ha 1 körrel hamarabb hozzák, ez elkerülhető lett volna, de ezt ők vajon miért nem vették figyelembe?

    leclerc amúgy a lágyakon gyenge volt (valszeg a pirelli hibája) szóval utána hiába hozták volna ki, maradt volna 4. helyen

  26. És akkor mit szóljanak a rajongók, ekkora pofára esést mint a mostani Lec taktika rég láttunk, mindenki rádiózott, hogy Leclercel vannak csatában és ő mit fog csinálni, erre kiállás után visszafelé indul.
    Sőt Ferka még azt is elintézte neki hogy Gasly mögé kerüljön, ha 1 körrel hamarabb hozzák, ez elkerülhető lett volna, de ezt ők vajon miért nem vették figyelembe?

  27. még csak most néztem vissza a futamot, de a két kommentátorról egy szó jutott eszembe; FOGYATÉKOSOK
    Szujó szokott hülyeségeket mondani, de ez alap:), viszont Gábor is önellentmondásba került sokszor, annyira összezavarodott a saját elméleteitől. Külön szórakoztató volt, ahogyan drukkolnak az új kis liblingjüknek, aztán jött a pofára esés 😀

  28. Annyit azért el lehet mondani, hogy a Bahreinben valamiért tényleg jók voltak, legalábbis tempóban, a technika már kevésbé bírta a strapát. Ha jól rémlik amúgy, akkor meg pont azt elemezték, hogy jól jött nekik az egyenesek egyenletes eloszlása, mert mindig visszahűltek az abroncsaik.

  29. egyébként érdemes megnézni h vettel és leclerc stílusa mennyire különbözik. 4 pályán voltak, 2-2 pályán voltak gyorsabb a másiknál (ezt megadom leclercnek ezt a hétvégét). amelyik pálya az első tengelyt/gumikat veszi jobban igénybe ott vettel volt a jobb, fordítva meg leclerc.

  30. Ezzel a Ferrarival minden baj van.Motor,gumik..Vettel panaszkodott a futam után,hogy nem úgy viselkedik az autó,ahogy kéri tőle.
    Azt a pletykát olvastam,hogy a barcelonai teszten történt Vettel “falbaállást” az első futómű egyik alkatrészének a törése okozta.A további problémák elkerülése miatt a Ferrari egy biztonságos,de régebbi futóművet rakott az autóba.Ez a futóműváltozat rontott a kocsi teljesítményén és a vezethetőséget is negatívan befolyásolja.

  31. Az idei gumik futófelülete vékonyabb lett, hogy megakadályozzák a gumik túlmelegedését és hólyagosodását, de ezzel most csak azt érték el, hogy sokkal nehezebb őket felmelegíteni is. Ezzel szenved a Haas is egyébként, ezért van a nagy teljesítménycsökkenés a futamokon az időmérőkhöz képest. Ráadásul a hátsó gumik melegítőpaplanjának hőmérsékletét is csökkentették 100 fokról 80-ra.

    Emellett állítólag az idei gumik ideális hőmérsékleti tartománya szélesebb lett, de nem sokat segít, ha nehéz a gumikat ebbe a tartományba eljuttatni.

  32. A Pirelli is egy következetlen fos, de abban is kezdek biztos lenni, hogy a Mercedes nem hazudott a tesztek alatt, és a Ferrari is valóban mindenki előtt járt.
    Egyszerűen az vitte és viszi félre az erőviszonyok megitélését, hogy a ferrari idénre egy roppant gyors de szűk tartományú beállithatatlan autót épített.
    A tesztek alatt halkan megjegyeztem, hogy nem feltétlen örülnék a ferrarisok helyében egy 15 fokos aszfalton “sínautó” ferrarinak. Ott domináltak de, csak ott és az eltérő aero út amit választottak nem alkalmas feltehetően hirtelen koncepció váltásra.