Schumacher volt mérnöke vízhordóvá tenné a „túlértékelt” Vettelt

Michael Schumacher korábbi ferraris versenymérnöke szerint túlértékelik Sebastian Vettelt, és ha így folytatja, Charles Leclerc segítőjévé degradálódhat. Helmut Marko eközben a Ferrari elhagyását javasolta a németnek.

Sebastian Vettel (Fotó: MTI/EPA)Teljes cikk megtekintése

Szólj hozzá

Hozzászólások

  1. sztarvorsz: Leclerc-et jelenleg akkor is megtapsolják ha kikap, de nem marad el fényévekre Vettel-től. Ennyi nála az elvárás. Vettel-nél meg kb. Schumacher a mérce.

    Ha Vettel alaposan elverné Leclercet, kb. az is kevés lenne. Alonso is jól elverte Massát, Kimit meg Vandoorne-t, de akkor meg jött az a műsor, hogy elnyomják a csapattársát.

    Na de pont arra akartam felhívni a figyelmet, hogy jövőre már Leclerc-nél is magasabban lesz a mérce, várjuk meg akkor, hogy hogyan teljesít. Kimi még 2007-ben gyakorlatilag a Brawn-Todt(-Schumacher) éra utolsó évében versenyzett a Ferrarinál, akkor a McLaren belviszálya, és Hamilton megingása után vhogy a sírból visszahozta azt a vb-t. Azóta neki se sikerült újra, Alonsonak se, Vettel 5. éve próbálkozik, de egyelőre ő is távol áll a nagy feladat teljesítésétől. Fel lesz adva a lecke az új üdvöskének is.

  2. Tpal: Hamilton 07-ben a véghajráig gyakorlatilag hibátlan volt, 2 futammal a vége előtt magabiztosan vezetett, úgy, hogy Alonso és Kimi volt az ellenfele. 08-ban ehhez képest alig bírt Massával, úgy, hogy nem kellett csapaton belül Alonsoval megküzdenie, és nem volt az a belháború a McLarennél.

    Vettel 09-ben ugyan nem hibátlan, de összességében egy szép idényt futott a Red Bullnál. Ehhez képest 10-ben rengeteg buta hibával éppenhogy lett meg a bajnoki cím. A Ferrarinál 15-ben jól megverte Kimit, szerzett 3 győzelmet és jópár dobogót, 16-ban meg nem nyert futamot (igaz a Red Bull lelépte őket), már kapta a kritikát azért, mert Kimi nem maradt el tőle olyan messze, mint egy évvel korábban, illetve ott volt az a bizonyos mexikói futam, ahol elborult az agya.

    Maximum amikor átült a Red Bullba, rögtön nyert, volt egy szar futama Monacóban, de utána az év végéig nem volt komolyabb hibája. A Verstappen-védekezés, amit betiltottak abban az évben, is inkább a szezon vége felé volt jellemző.

    Leclerc-et jelenleg akkor is megtapsolják ha kikap, de nem marad el fényévekre Vettel-től. Ennyi nála az elvárás. Vettel-nél meg kb. Schumacher a mérce.

  3. Paberto: Leclerc a masodik evet tolti az F1-ben, elsot a Ferrarinal es egy negyszeres bajnok ellen kell bizonyitania (meg ha Vettel nincs is a toppon) ami sosem konnyu. Ebben az evben dol el az o sorsa. Ebben az evben a teljesitmenye alapjan fogjak megitelni hogy VB alkat e vagy vizhordonak lesz jo.

    Azt nem mondanam hogy kulonosebb nyomas nelkul megy.

    Hamilton 07-ben a véghajráig gyakorlatilag hibátlan volt, 2 futammal a vége előtt magabiztosan vezetett, úgy, hogy Alonso és Kimi volt az ellenfele. 08-ban ehhez képest alig bírt Massával, úgy, hogy nem kellett csapaton belül Alonsoval megküzdenie, és nem volt az a belháború a McLarennél.

    Vettel 09-ben ugyan nem hibátlan, de összességében egy szép idényt futott a Red Bullnál. Ehhez képest 10-ben rengeteg buta hibával éppenhogy lett meg a bajnoki cím. A Ferrarinál 15-ben jól megverte Kimit, szerzett 3 győzelmet és jópár dobogót, 16-ban meg nem nyert futamot (igaz a Red Bull lelépte őket), már kapta a kritikát azért, mert Kimi nem maradt el tőle olyan messze, mint egy évvel korábban, illetve ott volt az a bizonyos mexikói futam, ahol elborult az agya.

    Maximum amikor átült a Red Bullba, rögtön nyert, volt egy szar futama Monacóban, de utána az év végéig nem volt komolyabb hibája. A Verstappen-védekezés, amit betiltottak abban az évben, is inkább a szezon vége felé volt jellemző.

  4. Denis Hunter: McLaren szurkolokent azt kell mondjam, ha Hamilton a McLarenhez visszamenne, az nem tokos lepes volna, hanem szimpla baromsag. Foleg ilyen kozel a rekordok megdontesehez. Tokos lepes az lenne, ha a Ferrarihoz menne es ott akarna behuzni mondjuk a 8.-at, vagy elerni az X gyozelmet, annyira o sem hulye, hogy fix eselytelen csapathoz menjen es a McLaren barmennyire is orulok neki, hogy iden eddig jol mennek, nem lesznek meg topcsapat egy ideig. (ne legyen igazam) Jo formaban levo versenyzo meg kihozhatja egy Ferraribol, vagy RB-bol (lasd Max) a legjobbat, de egyik kozepcsapattal sem erne el semmit, meg a dobogot sem. Nem hinnem, hogy attol lenne tokos, ha a 6. VB utan a 6. hely lenne a max minden versenyen ?

    Igen, kéne legalabb az, hogy a dobogókon álljanak. Lehet majd pont kijön a lépés, bedönti az összes rekordot, és addigra pont a McLaren is elkapja a fonalat az új átszervezésekkel és visszaevickél a top részbe:D

    Mondjuk más kérdés, h ameddig van Merci, és nincsenek szabályváltozások, változások a döntéshozatalokban, úgysem nyer senki vbt mellettük.

  5. sztarvorsz: Ez abszolút igaz, mérget vennék rá, hogy Hamilton is más hiba százalékkal versenyezne egy hasonló szituban (egyébként neki szerintem most már egy váltás is lenne az igazán tökös lépés, vissza McLarenbe teszem azt), persze ez nem mentség Vettel számára.

    Verstappen azt kell mondjam, nagyon jól állja a sarat, de azért emlékszünk volt olyan is, mikor nem ment neki ez, pár év sikertelenség pedig nem tudni mit hozna ki belőle is, főleg ha közben Gasly (vagy más) is ott lohol majd mögötte (az RB biztos nem hagyja hosszabb távon, hogy nagy diff legyen a 2 pilóta közt).

    McLaren szurkolokent azt kell mondjam, ha Hamilton a McLarenhez visszamenne, az nem tokos lepes volna, hanem szimpla baromsag. Foleg ilyen kozel a rekordok megdontesehez. Tokos lepes az lenne, ha a Ferrarihoz menne es ott akarna behuzni mondjuk a 8.-at, vagy elerni az X gyozelmet, annyira o sem hulye, hogy fix eselytelen csapathoz menjen es a McLaren barmennyire is orulok neki, hogy iden eddig jol mennek, nem lesznek meg topcsapat egy ideig. (ne legyen igazam) Jo formaban levo versenyzo meg kihozhatja egy Ferraribol, vagy RB-bol (lasd Max) a legjobbat, de egyik kozepcsapattal sem erne el semmit, meg a dobogot sem. Nem hinnem, hogy attol lenne tokos, ha a 6. VB utan a 6. hely lenne a max minden versenyen 😀

  6. sztarvorsz: Ez abszolút igaz, mérget vennék rá, hogy Hamilton is más hiba százalékkal versenyezne egy hasonló szituban (egyébként neki szerintem most már egy váltás is lenne az igazán tökös lépés, vissza McLarenbe teszem azt), persze ez nem mentség Vettel számára.

    Verstappen azt kell mondjam, nagyon jól állja a sarat, de azért emlékszünk volt olyan is, mikor nem ment neki ez, pár év sikertelenség pedig nem tudni mit hozna ki belőle is, főleg ha közben Gasly (vagy más) is ott lohol majd mögötte (az RB biztos nem hagyja hosszabb távon, hogy nagy diff legyen a 2 pilóta közt).

    Nem kell messzire menni peldaert. Tavaly Hamilton rovasara max a Hockenheimi idomerot lehet felroni. Na meg esetleg a nala mar szokasosnak mondhato onmagahoz kepest gyengebb kezdest (ami kb minden evben jellemzo ra, nincs meg az igazi tempo, nincs meg az osszhang az autoval kb az elso fejlesztesekig ami altalaban Barcelonaban erkezik). Emellett Vettel mar hibazgatott rendesen es kb ez az oka hogy szoros volt a pontverseny a nyari szunetig es nem Vettel volt jelentos elonyben:

    https://i.redd.it/q45n9v7gznb11.png

  7. Tpal:
    Lehet most Leclercet is agyonisteníteni, de várjuk még ki a végét. Most különösebb nyomás nélkül versenyez, a Ferrarinak az idei bajnoki címre az esélye kb. a nullához konvergál, közben pedig Vettel alól is kicsúszott a talaj. A második év sokkal nehezebb lesz, mint az első.

    Felszabadultan, nyomás nélkül minden top pilóta tud (közel) hibátlan évet teljesíteni.Vettelnek is ment 2015-ben, Kiminek is ment, miután tavaly lapátra tették a Ferrarinál, de fel lehetne jó pár példát hozni ide.

    Ez abszolút igaz, mérget vennék rá, hogy Hamilton is más hiba százalékkal versenyezne egy hasonló szituban (egyébként neki szerintem most már egy váltás is lenne az igazán tökös lépés, vissza McLarenbe teszem azt), persze ez nem mentség Vettel számára.

    Verstappen azt kell mondjam, nagyon jól állja a sarat, de azért emlékszünk volt olyan is, mikor nem ment neki ez, pár év sikertelenség pedig nem tudni mit hozna ki belőle is, főleg ha közben Gasly (vagy más) is ott lohol majd mögötte (az RB biztos nem hagyja hosszabb távon, hogy nagy diff legyen a 2 pilóta közt).

  8. Tpal:
    Lehet most Leclercet is agyonisteníteni, de várjuk még ki a végét. Most különösebb nyomás nélkül versenyez, a Ferrarinak az idei bajnoki címre az esélye kb. a nullához konvergál, közben pedig Vettel alól is kicsúszott a talaj. A második év sokkal nehezebb lesz, mint az első.

    Felszabadultan, nyomás nélkül minden top pilóta tud (közel) hibátlan évet teljesíteni.Vettelnek is ment 2015-ben, Kiminek is ment, miután tavaly lapátra tették a Ferrarinál, de fel lehetne jó pár példát hozni ide.

    Leclerc a masodik evet tolti az F1-ben, elsot a Ferrarinal es egy negyszeres bajnok ellen kell bizonyitania (meg ha Vettel nincs is a toppon) ami sosem konnyu. Ebben az evben dol el az o sorsa. Ebben az evben a teljesitmenye alapjan fogjak megitelni hogy VB alkat e vagy vizhordonak lesz jo.

    Azt nem mondanam hogy kulonosebb nyomas nelkul megy.

  9. Lehet most Leclercet is agyonisteníteni, de várjuk még ki a végét. Most különösebb nyomás nélkül versenyez, a Ferrarinak az idei bajnoki címre az esélye kb. a nullához konvergál, közben pedig Vettel alól is kicsúszott a talaj. A második év sokkal nehezebb lesz, mint az első.

    Felszabadultan, nyomás nélkül minden top pilóta tud (közel) hibátlan évet teljesíteni. Vettelnek is ment 2015-ben, Kiminek is ment, miután tavaly lapátra tették a Ferrarinál, de fel lehetne jó pár példát hozni ide.

  10. Ez benyomás,megérzés,Vettelnek akkor lett vége a Ferrarinál,amikor Marchionne elment.A halálát követő első futamon,a német nagydíjon,amikor Arrivabene fölött már senki nem főnökösködött,kezdődött a vesszőfutása.Azon a ponton vezette a bajnokságot,de szoros volt a csata,Hamilton technikai okok miatt hátra szorult.Vettel kényelmesen első Bottas és Kimi előtt,akit korán kihoznak kerékcserére,majd amikor Seb is kijön már mögéje érkezik vissza.Az előny,amit a friss gumi jelentene számára semmivé válik azzal,hogy 10 körön keresztül autózgat Kimi fenekében.Nem is történne semmi,ha Vettelnél nem szakad el a cérna és nem kezd panaszkodni.Ezt Marchionne biztosan nem hagyta volna szó nélkül,de Arrivabene máshogy gondolta.Innen már semmivé vált az egész évada Spa kivételével.A végső gyomros Monzában jött,Vettel végleg kiesett a kosárból.Ha az én gyerekem lenne,én azt tanácsoltam volna neki,hogy hagyjon ki egy évet és pihenjen,aztán majd lesz,ahogy lesz a folytatásban.Leclerc mellé Kimit kellett volna megtartani,mint biztos pontot.Őszintén szólva,én vártam is,hogy valamikor a téli szünetben jön egy hír,hogy valóban ez történik.A nyugodt Binotto kinevezése,a téli tesztek adtak egy kis reményt,de ez most rosszul néz ki.
    Kimi és Vettel igénye az autó szempontjából nagyon hasonló volt.Ez az idénre megváltozott,mert az új srác és Vettel vezetési stílusa eltérő,főleg a fékezés szempontjából.Leclerc egy hagyományosabb stílusban vezet,míg Sebé igen különleges.Ha passzol hozzá az autó piszok gyors,ha nem,akkor szenved.
    http://tinypic.com/view.php?pic=2vvtfyq&s=6#.XTLEY3vYXIX
    A ferrarinak döntenie kell,melyik pilótájának a kedvére szablya az autót.Már ez is egy jelzés irányába.Eddig Leclercnek kedveztek a fejlesztések.És egyébként ez a legjobb módszer,hogy valakitől megszabaduljanak.Emlékszem annak idején mennyire szurkoltam Kiminek,hogy szedje össze magát végre!Aztán,amikor nem sikerült már én is azt mondtam,hogy megértem a Ferrarit,hogy elküldi.És mi történt Massa balesete után?Hirtelen megtáltosodott és elkezdte hozni a jó eredményeket,de ugye kellett a hely Alonsonak.
    Vettel és Kimi belülről nagyon hasonlóan működik.Ők nem olyanok,mint Alonso vagy Hamilton,akik kemények és minden módon,a sajtó előtt is megvédik az érdekeiket.Két nyuszi,akik kifelé hallgatnak,belülről rágják magukat.A különbség köztük,hogy Kimi leszarja és végül továbblép lelkileg.Remélem végül Sebnek is sikerül.Jó lenne egy nyugis csapat számára,ahol összeszedi magát és talán a 21-től bevezetésre kerülő szabályok újra neki kedveznének.Egy Newey+Vettel újratöltve frankó lenne.

  11. Ha hasonlóan folytatódik az év, és Leclerc Vettel előtt végez, vége a dalnak, Leclerc lesz az alapértelmezett 1. számú. Vettel pedig beleesik korábbi csapattársai, Webber, Kimi szerepébe.

    Az 5. címét jobban kell akarnia mint a legelsőt, ha változást akar.

  12. Sidious: Valenciában is Maldonadot büntették meg ?

    Amúgy nyilván nem arról van szó, hogy Vettel egész pályafutása alatt “béna szar” volt. Ez valamikor tavaly kezdődött el nála, hogy versenyhelyzetekben elkezdett full kretént nyomni és egyszerűen nem tud egy csatát úgy lehozni, hogy ne legyen benne ütközés vagy megforgás.

    ezért meg montoyat büntették meg

    az az érv h bírák szerint mi érdemelt büntetést, nem érv nálam 😀

  13. Timad: Én pl. ebben a nyilatkozatban semmi undorítót nem találtam.
    Szapulod az újságírói “felbújtást, de azzal a lendülettel te is felülsz neki. ? ?
    Alapvetően a fenti vízhordó kijelentés egy újságírói fikció, túlzás. Emberünk annál a résznél épp Leclercről beszélt, hogy alapvetően jó úton halad és jól jöhet neki később – nem most – ha egy tapasztaltabb bajnok van mellette. De csak akkor:
    Ha tovább fejlődik
    Ha Vettel továbbra is bénázgat
    Ha Vettel a következő években is ott lesz
    Am. tök jogos, ha Vettelre nem lehet vezérként számítani és Lec betudja ezt a helyet tölteni és Vettel ezt elfogadja akkor miért ne?
    Raikönnennel is kvázi ezt csinálták, csak Vettel nem a nyeretlen kétéves szerepét töltötte be akkor, de hasonló volt a felállás.

    Nem mondott az öreg mérnök olyan bicskanyitogató dolgokat, mint pl Marko szokott, de tény, ha meg akarsz sértődni rajta akkor bármin megtudsz.

    Azzal is nehéz vitázni, hogy túlértékelt lenne – itt sztem inkább a győzelmeire és az abból fakadó magasabb polcra való emelést érezheti túlzónak -, hisz mióta 4x bajnok, azóta nagyon ritkán mutat olyat ami egy sokszoros bajnokhoz méltó lenne. Néha előjön, nem vita tárgy, de az összkép pl számomra inkább egy erősebb 1xes bajnok képe, mint egy 4x…

    Érdekes összevetni Hamilton karrierjével, eddigi útjukkal.
    Állítom ahhoz, hogy ma Vettelt, mint a legnagyobbak egyikét lássuk ahhoz az kellett volna, hogy 2012-t elbukja. Ami Hamiltonnál megvolt, hogy a nagy hypeból kicsit kiessen, ne gobdolja, hogy minden arany amit csinál jöjjön valaki akit dacból le kell nyomni, mert jobb vagyok az Vettelnél sosem volt meg. Félévek voltak amikor döcögött a dolog – vicces, hogy ilyenkor Webber vagy pariban volt, vagy jobb volt – aztán a végére jött a rakéta és megoldotta. Majd a 4. cím után kb. ki is égett.. Amit viszonylag elfedett a Ferraris váltás de mostanra tökéletesen kicsúcsosodott. Szerintem.

    Ez az ember arról elmélkedett,hogy a kis Carlito,mert így becézgetik,egyszer nagy pilóta lesz és akkor jól jön a Vettel,a túlértékelt,hogy a csicskája legyen.Mint a múltban Massa Alonsonak vagy tavaly Bottas Hamiltonnak pár futamon.És mennyivel jobb csicska lehet majd belőle!Hát tudod mit!Ha Vettel feladja az álmát és engedi,hogy egy fiatal srácért feláldozzák,akkor kimegyek a Hungaroringre és szembeköpöm.Azt is megbánom,hogy valaha is szurkoltam neki!Ennyi.

  14. F1890: azért ha vkit nem terelnek le a pályáról, akkor nem kell visszatérnie rá,2 külső íven elmegy hamilton mellett. így ha ott fal van akkor falnak lökte.
    a leclerc verstappen story rendben is van, de ha ütközés lett volna belőle, akkor az a hunyó aki a másikra ráhúzta a kormányt.

    vettel kiégés tüneteit produkálja, ami 10 év aktív sport + pszichés teher mellett teljesen normális lehet. főleg h jóval fiatalabban kezdte el és kaptaa nyakába ezeket mint sokan. ördögi körbe került, amit csak egy új impulzus szüntethetne meg. de ne tegyünk úgy mintha azelőtt is egy béna szar volt, mert ugyanolyan arányban verte meg kimit, mint a sokra tartott alonso.

    na de nekem aztán tökmindegy, visszavonul max aztán jónapot. csoda h ekkora szembe széllel bírta kb 8-9 évig a sajtó ***ságait

    Valenciában is Maldonadot büntették meg 😀

    Amúgy nyilván nem arról van szó, hogy Vettel egész pályafutása alatt “béna szar” volt. Ez valamikor tavaly kezdődött el nála, hogy versenyhelyzetekben elkezdett full kretént nyomni és egyszerűen nem tud egy csatát úgy lehozni, hogy ne legyen benne ütközés vagy megforgás.

  15. guide: Ha azt várod,hogy felmentsem a Ferrarit,akkor oké,Vettel kezében a kormány,ő versenyezik és ő hibázik.De a cikkek alapján úgy tűnik Verstappennek nem lesz kedve egy ideig odaszerződni.
    “At Red Bull Racing he hardly made any mistakes,” Verstappen said. “You don’t forget how to drive. Why do these things keep happening to him more and more at Ferrari?””
    Marko:
    “Sebastian should be in a different environment. In other words: with another team.”
    Wheatly:
    ”Sebastian is a driver who needs to feel unconditional support. He had that at Red Bull and he probably doesn’t have it at Ferrari.”
    A red bullosok tudnak valamit a volt pilótájukról,nem véletlenül találkozik velük annyiszor.No nem mintha ők hibátlanok lennének.
    Undorító amit ez a tetűláda ***kalap pofázik,akárki is volt korábban!Nem azt mondja,hogy hagyják őket versenyezni,úgysem mennek a bajnokságért,áá nem.Hanem hogy kényszerítsék Vettelt egy megalázó helyzetbe.Teljesen visszaél Sebnek a ferrari iránti elkötelezettségével.Meg akarnak tőle szabadulni.Ezt csinálják az újságíró haverjai is már tavaly ősz óta.A józan észt hátrahagyva nyomják bele a fejét a gödörbe, amilyen mélyen csak lehet.De cseppet sem csodálkozom,ezt csinálták már Kimivel is annak idején.Elég 2-3 ilyen “jóindulatú” olasz a csapatba vagy a vezetésbe és már meg is van,hogy Vettel miért stresszel,miért jár az RB-hez.

    Azt Vettel is tudhatta már 2015 előtt is, hogy az olasz sajtó meg a Ferrari szurkolók ilyenek. Ha nem bírja ezt a nyomást, akkor oda se kellett volna mennie, de ha már ott van, akkor meg el kéne igazoljon. Addig meg csak magát okolhatja, hogy egy olyan környezetben dolgozik, amiben nem akar (már ha igazak a teóriák).

  16. Sidious: Attól, hogy valaki kiterel a pályáról te még nem ugrathatsz át a kerékvetőn és b*szhatod ki a következő kanyarban.. ? Akié a belső ív azé a kanyar, Maldonadonak el kellett volna vennie és máshol próbálkozni. Legutóbb pont láthattuk, hogy Verstappen és Leclerc megtudták ezt oldani kb 30 körön keresztül komolyabb kontakt nélkül és nem 1 db ilyen leszorítós manőver volt benne. De akárhogy is nézed 2012 egy elég erős szezonja volt Hamiltonnak, ahol csak a technikai hibáknak meg az elbénázott kerékcseréknek köszönhette, hogy nem harcolhatott a címért. Szóval az ott egy teljesen jó válasz volt a kritikusoknak a gyenge 2011-es éve után. Vettel meg azután, hogy tavaly gödörbe került most ott folytatja, ahol abbahagyta. Persze az autó sem olyan jó most, de ez nem indok arra, hogy teljesen magába zuhanjon főleg azután, hogy a tavalyi vereségért legalább 50%-ban őt lehet okolni, de inkább nagyobb arányban.

    azért ha vkit nem terelnek le a pályáról, akkor nem kell visszatérnie rá,2 külső íven elmegy hamilton mellett. így ha ott fal van akkor falnak lökte.
    a leclerc verstappen story rendben is van, de ha ütközés lett volna belőle, akkor az a hunyó aki a másikra ráhúzta a kormányt.

    vettel kiégés tüneteit produkálja, ami 10 év aktív sport + pszichés teher mellett teljesen normális lehet. főleg h jóval fiatalabban kezdte el és kapta a nyakába ezeket mint sokan. ördögi körbe került, amit csak egy új impulzus szüntethetne meg. de ne tegyünk úgy mintha azelőtt is egy béna szar volt, mert ugyanolyan arányban verte meg kimit, mint a sokra tartott alonso.

    na de nekem aztán tökmindegy, visszavonul max aztán jónapot. csoda h ekkora szembe széllel bírta kb 8-9 évig a sajtó ***ságait

  17. Timad: Én pl. ebben a nyilatkozatban semmi undorítót nem találtam.
    Szapulod az újságírói “felbújtást, de azzal a lendülettel te is felülsz neki. ? ?
    Alapvetően a fenti vízhordó kijelentés egy újságírói fikció, túlzás. Emberünk annál a résznél épp Leclercről beszélt, hogy alapvetően jó úton halad és jól jöhet neki később – nem most – ha egy tapasztaltabb bajnok van mellette. De csak akkor:
    Ha tovább fejlődik
    Ha Vettel továbbra is bénázgat
    Ha Vettel a következő években is ott lesz
    Am. tök jogos, ha Vettelre nem lehet vezérként számítani és Lec betudja ezt a helyet tölteni és Vettel ezt elfogadja akkor miért ne?
    Raikönnennel is kvázi ezt csinálták, csak Vettel nem a nyeretlen kétéves szerepét töltötte be akkor, de hasonló volt a felállás.

    Nem mondott az öreg mérnök olyan bicskanyitogató dolgokat, mint pl Marko szokott, de tény, ha meg akarsz sértődni rajta akkor bármin megtudsz.

    Azzal is nehéz vitázni, hogy túlértékelt lenne – itt sztem inkább a győzelmeire és az abból fakadó magasabb polcra való emelést érezheti túlzónak -, hisz mióta 4x bajnok, azóta nagyon ritkán mutat olyat ami egy sokszoros bajnokhoz méltó lenne. Néha előjön, nem vita tárgy, de az összkép pl számomra inkább egy erősebb 1xes bajnok képe, mint egy 4x…

    Érdekes összevetni Hamilton karrierjével, eddigi útjukkal.
    Állítom ahhoz, hogy ma Vettelt, mint a legnagyobbak egyikét lássuk ahhoz az kellett volna, hogy 2012-t elbukja. Ami Hamiltonnál megvolt, hogy a nagy hypeból kicsit kiessen, ne gobdolja, hogy minden arany amit csinál jöjjön valaki akit dacból le kell nyomni, mert jobb vagyok az Vettelnél sosem volt meg. Félévek voltak amikor döcögött a dolog – vicces, hogy ilyenkor Webber vagy pariban volt, vagy jobb volt – aztán a végére jött a rakéta és megoldotta. Majd a 4. cím után kb. ki is égett.. Amit viszonylag elfedett a Ferraris váltás de mostanra tökéletesen kicsúcsosodott. Szerintem.

    mikor égett ki? max tavaly némettől. így tök értelmetlen ezzel érvelni h világ életében szar volt, mert ez egy hazugság.
    sven hannavald is akkor egy nyeretlen kétéves, pedig nagy dolgokat hajtott végre síugrásban aztán egyik pillanatról a másikra kiégett,depresszióssá vált, és le sem mert ugrani a sáncról sose.
    https://www.origo.hu/sport/egyeni/20050803sven.html
    igaz ez a cikk kb semmit nem ír erről a storyrol, de külföldiek biztos jobban kifejtik

  18. F1890: Tovabbra is hamilton terelte le a palyarol es hozta ilyen helyzetbe. Ha ausztriabol indulunk ki akkor ezt lehet hagyni , de ha verstappen autoja megserul leclerc elleneben akkor o a ludas, ahogyan hamilton ia hibazott ott h maldonado ellen ezt csinalta,puposkodott kopott gumin

    Attól, hogy valaki kiterel a pályáról te még nem ugrathatsz át a kerékvetőn és b*szhatod ki a következő kanyarban.. 🙂 Akié a belső ív azé a kanyar, Maldonadonak el kellett volna vennie és máshol próbálkozni. Legutóbb pont láthattuk, hogy Verstappen és Leclerc megtudták ezt oldani kb 30 körön keresztül komolyabb kontakt nélkül és nem 1 db ilyen leszorítós manőver volt benne. De akárhogy is nézed 2012 egy elég erős szezonja volt Hamiltonnak, ahol csak a technikai hibáknak meg az elbénázott kerékcseréknek köszönhette, hogy nem harcolhatott a címért. Szóval az ott egy teljesen jó válasz volt a kritikusoknak a gyenge 2011-es éve után. Vettel meg azután, hogy tavaly gödörbe került most ott folytatja, ahol abbahagyta. Persze az autó sem olyan jó most, de ez nem indok arra, hogy teljesen magába zuhanjon főleg azután, hogy a tavalyi vereségért legalább 50%-ban őt lehet okolni, de inkább nagyobb arányban.

  19. guide: Ha azt várod,hogy felmentsem a Ferrarit,akkor oké,Vettel kezében a kormány,ő versenyezik és ő hibázik.De a cikkek alapján úgy tűnik Verstappennek nem lesz kedve egy ideig odaszerződni.
    “At Red Bull Racing he hardly made any mistakes,” Verstappen said. “You don’t forget how to drive. Why do these things keep happening to him more and more at Ferrari?””
    Marko:
    “Sebastian should be in a different environment. In other words: with another team.”
    Wheatly:
    ”Sebastian is a driver who needs to feel unconditional support. He had that at Red Bull and he probably doesn’t have it at Ferrari.”
    A red bullosok tudnak valamit a volt pilótájukról,nem véletlenül találkozik velük annyiszor.No nem mintha ők hibátlanok lennének.
    Undorító amit ez a tetűláda ***kalap pofázik,akárki is volt korábban!Nem azt mondja,hogy hagyják őket versenyezni,úgysem mennek a bajnokságért,áá nem.Hanem hogy kényszerítsék Vettelt egy megalázó helyzetbe.Teljesen visszaél Sebnek a ferrari iránti elkötelezettségével.Meg akarnak tőle szabadulni.Ezt csinálják az újságíró haverjai is már tavaly ősz óta.A józan észt hátrahagyva nyomják bele a fejét a gödörbe, amilyen mélyen csak lehet.De cseppet sem csodálkozom,ezt csinálták már Kimivel is annak idején.Elég 2-3 ilyen “jóindulatú” olasz a csapatba vagy a vezetésbe és már meg is van,hogy Vettel miért stresszel,miért jár az RB-hez.

    Én pl. ebben a nyilatkozatban semmi undorítót nem találtam.
    Szapulod az újságírói “felbújtást, de azzal a lendülettel te is felülsz neki. 😀 🙂
    Alapvetően a fenti vízhordó kijelentés egy újságírói fikció, túlzás. Emberünk annál a résznél épp Leclercről beszélt, hogy alapvetően jó úton halad és jól jöhet neki később – nem most – ha egy tapasztaltabb bajnok van mellette. De csak akkor:
    Ha tovább fejlődik
    Ha Vettel továbbra is bénázgat
    Ha Vettel a következő években is ott lesz
    Am. tök jogos, ha Vettelre nem lehet vezérként számítani és Lec betudja ezt a helyet tölteni és Vettel ezt elfogadja akkor miért ne?
    Raikönnennel is kvázi ezt csinálták, csak Vettel nem a nyeretlen kétéves szerepét töltötte be akkor, de hasonló volt a felállás.

    Nem mondott az öreg mérnök olyan bicskanyitogató dolgokat, mint pl Marko szokott, de tény, ha meg akarsz sértődni rajta akkor bármin megtudsz.

    Azzal is nehéz vitázni, hogy túlértékelt lenne – itt sztem inkább a győzelmeire és az abból fakadó magasabb polcra való emelést érezheti túlzónak -, hisz mióta 4x bajnok, azóta nagyon ritkán mutat olyat ami egy sokszoros bajnokhoz méltó lenne. Néha előjön, nem vita tárgy, de az összkép pl számomra inkább egy erősebb 1xes bajnok képe, mint egy 4x…

    Érdekes összevetni Hamilton karrierjével, eddigi útjukkal.
    Állítom ahhoz, hogy ma Vettelt, mint a legnagyobbak egyikét lássuk ahhoz az kellett volna, hogy 2012-t elbukja. Ami Hamiltonnál megvolt, hogy a nagy hypeból kicsit kiessen, ne gobdolja, hogy minden arany amit csinál jöjjön valaki akit dacból le kell nyomni, mert jobb vagyok az Vettelnél sosem volt meg. Félévek voltak amikor döcögött a dolog – vicces, hogy ilyenkor Webber vagy pariban volt, vagy jobb volt – aztán a végére jött a rakéta és megoldotta. Majd a 4. cím után kb. ki is égett.. Amit viszonylag elfedett a Ferraris váltás de mostanra tökéletesen kicsúcsosodott. Szerintem.

  20. Paberto: Mi volt Monacoban? Arra nem emlekszem.

    Valencia… Maldonado 4 kerekkel elhagyta a palyat majd ugy jott vissza hogy felkente Hamiltont a falra. Ettol kevesebbert buntettek iden Kanadaban Vettelt… Ott akkor Maldonado a ludas nem?

    Tovabbra is hamilton terelte le a palyarol es hozta ilyen helyzetbe. Ha ausztriabol indulunk ki akkor ezt lehet hagyni , de ha verstappen autoja megserul leclerc elleneben akkor o a ludas, ahogyan hamilton ia hibazott ott h maldonado ellen ezt csinalta,puposkodott kopott gumin

  21. Sosem jó a digók célpontjává válni,egyszerűen egy álszent banda, ezzel hergelik a rajongókat és Vettel még nagyobb nyomásban kell küzdeni, az meg pokoli. Bárcsak lenne annyi magic a kezembe hogy elcseréljem Kimi ferraris vb címét egy meki vagy egy lotusnal szerzett vb címre. Sajnos nincs. 🙁 na mindegy.
    Vettel gondolkozzon el mit akar, mert ennek sok értelme nincs, vagy akarja ezt csinálni nagy erőbedobással, hittel és akarattal vagy nem érez már magában ennyit. Ha elobbi akkor csapatot kell váltania.

  22. F1890: a digók ilyenek. nekik szar volt kimi, szar volt alonso, szar vettel ?
    érdemes megnézni mennyire brutál mód megváltozott mind alonso mind vettel arca a ferrarinal töltött évek alatt. kemény egy közeg lehet, annyi szent.

    Gyanús, hogy Kimi csak azért ment vissza, mert tudta hogy Vettel is érkezik majd.

  23. F1890: monaco,valencia. nem volt az hibátlan év továbbra sem

    Mi volt Monacoban? Arra nem emlekszem.

    Valencia… Maldonado 4 kerekkel elhagyta a palyat majd ugy jott vissza hogy felkente Hamiltont a falra. Ettol kevesebbert buntettek iden Kanadaban Vettelt… Ott akkor Maldonado a ludas nem?

  24. guide: Ha azt várod,hogy felmentsem a Ferrarit,akkor oké,Vettel kezében a kormány,ő versenyezik és ő hibázik.De a cikkek alapján úgy tűnik Verstappennek nem lesz kedve egy ideig odaszerződni.
    “At Red Bull Racing he hardly made any mistakes,” Verstappen said. “You don’t forget how to drive. Why do these things keep happening to him more and more at Ferrari?””
    Marko:
    “Sebastian should be in a different environment. In other words: with another team.”
    Wheatly:
    ”Sebastian is a driver who needs to feel unconditional support. He had that at Red Bull and he probably doesn’t have it at Ferrari.”
    A red bullosok tudnak valamit a volt pilótájukról,nem véletlenül találkozik velük annyiszor.No nem mintha ők hibátlanok lennének.
    Undorító amit ez a tetűláda ***kalap pofázik,akárki is volt korábban!Nem azt mondja,hogy hagyják őket versenyezni,úgysem mennek a bajnokságért,áá nem.Hanem hogy kényszerítsék Vettelt egy megalázó helyzetbe.Teljesen visszaél Sebnek a ferrari iránti elkötelezettségével.Meg akarnak tőle szabadulni.Ezt csinálják az újságíró haverjai is már tavaly ősz óta.A józan észt hátrahagyva nyomják bele a fejét a gödörbe, amilyen mélyen csak lehet.De cseppet sem csodálkozom,ezt csinálták már Kimivel is annak idején.Elég 2-3 ilyen “jóindulatú” olasz a csapatba vagy a vezetésbe és már meg is van,hogy Vettel miért stresszel,miért jár az RB-hez.

    a digók ilyenek. nekik szar volt kimi, szar volt alonso, szar vettel 😀
    érdemes megnézni mennyire brutál mód megváltozott mind alonso mind vettel arca a ferrarinal töltött évek alatt. kemény egy közeg lehet, annyi szent.

  25. Zasalamel: Gondolom a gyakori roncsderbizés is a csapat hibája.

    Ha azt várod,hogy felmentsem a Ferrarit,akkor oké,Vettel kezében a kormány,ő versenyezik és ő hibázik.De a cikkek alapján úgy tűnik Verstappennek nem lesz kedve egy ideig odaszerződni.
    “At Red Bull Racing he hardly made any mistakes,” Verstappen said. “You don’t forget how to drive. Why do these things keep happening to him more and more at Ferrari?””
    Marko:
    “Sebastian should be in a different environment. In other words: with another team.”
    Wheatly:
    ” Sebastian is a driver who needs to feel unconditional support. He had that at Red Bull and he probably doesn’t have it at Ferrari.”
    A red bullosok tudnak valamit a volt pilótájukról,nem véletlenül találkozik velük annyiszor.No nem mintha ők hibátlanok lennének.
    Undorító amit ez a tetűláda ***kalap pofázik,akárki is volt korábban!Nem azt mondja,hogy hagyják őket versenyezni,úgysem mennek a bajnokságért,áá nem.Hanem hogy kényszerítsék Vettelt egy megalázó helyzetbe.Teljesen visszaél Sebnek a ferrari iránti elkötelezettségével.Meg akarnak tőle szabadulni.Ezt csinálják az újságíró haverjai is már tavaly ősz óta.A józan észt hátrahagyva nyomják bele a fejét a gödörbe, amilyen mélyen csak lehet.De cseppet sem csodálkozom,ezt csinálták már Kimivel is annak idején.Elég 2-3 ilyen “jóindulatú” olasz a csapatba vagy a vezetésbe és már meg is van,hogy Vettel miért stresszel,miért jár az RB-hez.

  26. Paberto:
    Azert ennyit meg Hamilton sem kapott anno 2011-ben. Mondjuk o a gyenge evet kovetoen 2012-ben egy versenyzoi hibaktol mentes evett futott igy a kritikusok hallgattak. Vettel meg iden ott folytatta ahol tavay abbahagyta…

    monaco,valencia. nem volt az hibátlan év továbbra sem

  27. Kaspar Hauser:
    Üssétek,vágjátok megèrdemli.Szerencsétlen mindenki rajta röhög.4 vb cím és közben meg sehol a teljesítmény,hogy a bánatba tudna ez vbt szerezni a Ferrarinak.Mindenki várja a na mostot,de ez már régen elúszott.

    Akkor is ezt csináltátok cseszd meg amikor a csúcson volt!Ment a nyüszítés,nyafogás,a neweyzás.Most hol van Newey??Max autóját nem ő tervezi vagy elhagyta a tehetsége??

  28. guide:
    Menjen Balisseri a *** anyjába,ennél sértőbbet nem is mondhatott volna.De Vettel is hibás!Miért nem szól vissza soha?Alonso,Hamilton ,de még a zöldfülű Max is visszabeszél,ha megsértik!Ez meg hallgat,mint aki megkukult…Hallgat arról,hogy a francia időmérőn a q3-ban és később a futamon se tudta használni a legmagasabb motormódot.De nem hogy hallgat,hanem egyenesen azt állítja,hogy nem volt baj az autóval!Tiszta hülye,magára vállal mindent és tönkremegy benne.
    Majd meglátjuk,mire megy Leclerc,ha ő lesz a No1 és mindenki tőle várja a győzelmet.Kíváncsi vagyok arra is,melyen eredmények születnek a rá fejlesztett autóval!Nagyon úgy fest,hogy ebbe az irányba indult el a Ferrari.Vettel szenved,mert az autó hátsó része instabil lett,akkor nosza Leclerc,most már te jössz!Egy év volt,amikor Vettel szenvedett az autóval,meg is lett az eredménye,az RB megelőzte őket,most is úgy lesz!!

    Gondolom a gyakori roncsderbizés is a csapat hibája.

  29. Menjen Balisseri a *** anyjába,ennél sértőbbet nem is mondhatott volna.De Vettel is hibás!Miért nem szól vissza soha?Alonso,Hamilton ,de még a zöldfülű Max is visszabeszél,ha megsértik!Ez meg hallgat,mint aki megkukult…Hallgat arról,hogy a francia időmérőn a q3-ban és később a futamon se tudta használni a legmagasabb motormódot.De nem hogy hallgat,hanem egyenesen azt állítja,hogy nem volt baj az autóval!Tiszta hülye,magára vállal mindent és tönkremegy benne.