A főnök nem fog a Haas versenyzőire mutogatni

2019-12-20 admin 0
A Haas csapatvezetője, Günther Steiner jelezte, esze ágában sincs versenyzőit, vagyis Kevin Magnussent és Romain Grosjeant hibáztatni az idén elért gyenge eredményekért, a rendelkezésükre bocsátott autóval ugyanis érzése szerint,...

Sainz: Nem 2020 lesz a McLaren nagy esélye

2019-12-20 admin 0
Carlos Sainz nem áltatja magát azzal, hogy az idén nagyot javuló McLaren 2020-ban harcba szállhat a győzelmekért és a bajnoki címért, a komoly szabályváltozásokat hozó 2021-es szezont viszont remek...

Albon mellett elszáguldott az első F1-es szezon

2019-12-19 admin 0
Bár elképesztően mozgalmas hónapok vannak mögötte, Alexander Albon úgy érzi, újoncéve egyszerűen csak elszáguldott mellette, ami elsőre furcsának hangozhat, ő maga viszont pozitívnak tartja mindezt, mert nem került extra...

Mélyen a zsebébe nyúl a Ferrari

2019-12-19 admin 0
A Ferrari kész több pénzt költeni Forma–1-es csapatára, ezért a kiadási limit 2021-ben esedékes bevezetését megelőzően költséges 2020-as évre számít. Az olaszok többek között egy új szimulátort is építenek....

Bottas elismerte, tavaly kiszeretett az F1-ből

2019-12-19 admin 0
Újra meg kellett találnia a Forma–1 iránti szenvedélyét Valtteri Bottasnak a csalódást keltő 2018-as nyeretlenség után. A mercedeses jövőjét mentette meg azzal, hogy sikerült. Valtteri Bottas (Fotó: MTI/EPA)

Bottas maradni akar, de…

2019-12-18 admin 0
A fő cél természetesen a Mercedesnél maradás lesz Valtteri Bottas számára, de mivel várhatóan komoly mozgások lesznek a pilótapiacon, már most jelezte, több lehetőséget is figyelembe fog venni 2021...

Russell: Azon az úton járok, mint Leclerc

2019-12-18 admin 1
George Russell nem aggódik, hogy a Williams gyengélkedése miatt elfeledkeznek róla és tehetségéről, hiszen azok, akik felelősek a pályafutásáért tudják, hogy tavaly legyőzte újonctársait, és ugyanazon az úton jár,...

2016 óta nem láttunk ilyen sok előzést

2019-12-18 admin 0
Bár a 2017 előtti szintet csak megközelíteni tudta, a Forma–1 az idei szezonban előrelépett az előzések számának tekintetében, köszönhetően az „unalmas kezdést” követő emlékezetes versenyeknek. Charles Leclerc és Valtteri...
1 2 3 4 8