Hamilton a gyengeség jelének tartja Verstappen megjegyzését

Viccesnek találta Lewis Hamilton Max Verstappen vele kapcsolatos közelmúltban tett kijelentéseit, és úgy érzi, a holland egyszerűen tart tőle.

Lewis Hamitlon (Fotó: Mercedes)

Teljes cikk megtekintése

Szólj hozzá

Hozzászólások

  1. Max tart tőle ahogy fordítva is, mivel foglalkozik a kijelentésével. Így helyes ez, ezek állítják kihívások elé egy ilyen sikeres sportolót, mikor megjelennek ilyen fiatalok akik az új generáció képviselői, akik képesek a tehetségükkel megnehezíteni az életét a pályán (bár nálam ez egyenlőre egy szezonra nem Lec hanem Maxi) friss erők, frissek mentálisan. Ez jót tesz amúgy Hamnak is, hogy kicsit a komfortjából kizökkentik, mert erre Bottas és sajnos Vettel se képes.

  2. Érdekes ez a Hamilton. Anno lenyilatkozta h Leclerc ellen akar csatázni, majd Monzaban kapott ízelítőt belőle, aztán meg rinyált h sok volt. Majd Verstappen kicsit keményebb nyilatkozatokat engedett meg, aztán békejobbot nyújtott neki , h fejezzék be a médiaüzengetést. Sztem Verstappen senkitől sem tart a pályán, mert valójában mikor győzelemre alkalmas volt a gép, akkor mindenkit megfingatott, vagy elbaszta mint Mexikóban, vagy Monacoban,Kínában – de az saját hiba.