Nem lesz hivatalos vizsgálat Hamilton ellen

Az FIA megerősítette, nem zajlik hivatalos vizsgálat Lewis Hamilton pólóügyében, ám a vonatkozó előírásaik pontosítása lehetséges. A versenyző eközben jelezte, folytatja a harcát.

Teljes cikk megtekintése

Szólj hozzá

Hozzászólások

  1. Lewanda_17: De az egész nem amiatt robbant ki, legalábbis szerintem, de én egy nagyon naiv és jóhiszemű ember vagyok sajnos. 😀 Nyilván már arról szól, de azért a naiv kisemberek hisznek benne, dróton rángatnak mindenkit. 😀

    Nem, nem tudtam.. bár megértem. 😀 Nem igazi brit úriember Lewis, ez tény, és amúgy mit mondanak, ki a népszerű ott? Norris, Russell – na Ő igazi Úr.. 😀 és az az brit akcentus
    Amúgy nekem annyira természetes Lewis (vagy bárki) bőrszíne, h eszembe se jut, h bárki amiatt nem kedveli.

    Ez a srác régen Hamiltonnak szurkolt meg gondolom sok más angol is, de már nem. Szóval valszeg nem a bőrszín miatt. Próbáltam rákeresni, hogy kinek szurkolnak a Brittek, de nem találtam statisztikákat, de úgy rémlik, hogy Hamilton globálisan népszerű, és ez nyilván a Mercedes-nek is jó.

  2. kayassine: Amit most látunk az mind az amerikai választási kampány eseményei, ezért a sok megnyilvánulás, nem másért. A zavargások is kampány részei.
    Aztgondolom Hamilton sokkal jobb célokat is találhatna, van egy komoly vagyona, komplett városokat segíthetne. Amit csinál ripacskodásnak érzem, nem ő az egyetlen, nem halálos bűn. Esetleg megfontolhatná, hogy sztrájkol mint az NBA játékosok, feldobná a VB küzdelmet. 😀
    Azt nem tudom, hogy tudod-e, de angol rokonom szerint az angolok nem Hamiltonnak szurkolnak, de szerintem nem azért mert rasszisták.

    De az egész nem amiatt robbant ki, legalábbis szerintem, de én egy nagyon naiv és jóhiszemű ember vagyok sajnos. 😀 Nyilván már arról szól, de azért a naiv kisemberek hisznek benne, dróton rángatnak mindenkit. 😀

    Nem, nem tudtam.. bár megértem. 😀 Nem igazi brit úriember Lewis, ez tény, és amúgy mit mondanak, ki a népszerű ott? Norris, Russell – na Ő igazi Úr.. 😀 és az az brit akcentus
    Amúgy nekem annyira természetes Lewis (vagy bárki) bőrszíne, h eszembe se jut, h bárki amiatt nem kedveli.

  3. Lewanda_17: Bocsánat, rosszul fejeztem ki magam, nem akartam általánosítani, sosem tennék ilyet. Arra értettem, hogy nagy a rasszizmus aránya elvileg… de én ezt nem tudom, honnan is tudhatnám? Az emberek akiket követek, színészek, művészek a legtöbben mind-mind nagyon elfogadóak, én sem látom azt h azok, de valamiért most valakik mégis azt érezték, eljött az ideje kiállni a rasszizmus ellen. Ez 1000 dologra visszavezethető, és szerintem sincs már ilyen formában helye az F1-ben, amikor berobbant az egész és kiálltak az egyenlőség mellett még tetszett, és szerintem ennyi bőven elég lett volna.

    Amit most látunk az mind az amerikai választási kampány eseményei, ezért a sok megnyilvánulás, nem másért. A zavargások is kampány részei.
    Azt gondolom Hamilton sokkal jobb célokat is találhatna, van egy komoly vagyona, komplett városokat segíthetne. Amit csinál ripacskodásnak érzem, nem ő az egyetlen, nem halálos bűn. Esetleg megfontolhatná, hogy sztrájkol mint az NBA játékosok, feldobná a VB küzdelmet. 😀
    Azt nem tudom, hogy tudod-e, de angol rokonom szerint az angolok nem Hamiltonnak szurkolnak, de szerintem nem azért mert rasszisták.

  4. kayassine: Rasszisták az amerikaiak? Ez így egy komoly általánosítás.
    Amerikaikkal dolgozok, elég vegyes banda, legkevesebb köztük a fehér. Nem érzem, hogy rasszisták lennének.
    Nem gondolom, hogy Hamiltont ezért büntetni kéne, pont leszarom, esetleg azt lehetne tisztázni, hogy politikai célokra használható-e egy F1 díjátadó. Nyilván mindenki Hamilton mellett áll, aki nem az inkább hallgat.

    Bocsánat, rosszul fejeztem ki magam, nem akartam általánosítani, sosem tennék ilyet. Arra értettem, hogy nagy a rasszizmus aránya elvileg… de én ezt nem tudom, honnan is tudhatnám? Az emberek akiket követek, színészek, művészek a legtöbben mind-mind nagyon elfogadóak, én sem látom azt h azok, de valamiért most valakik mégis azt érezték, eljött az ideje kiállni a rasszizmus ellen. Ez 1000 dologra visszavezethető, és szerintem sincs már ilyen formában helye az F1-ben, amikor berobbant az egész és kiálltak az egyenlőség mellett még tetszett, és szerintem ennyi bőven elég lett volna.

  5. Nando: Nem-e ? Több olyan fiók eltűnt már twitterről ami kritizálni merte vagy éppen ellenkező véleményt formált meg amikor beindult ez az egész BLM hiszti, volt benne videóban megfogalmazott ellenérzés és a többi. Konkrétan amit az off topicban osztottam meg az sem elérthető már egy ideje.
    Qrva nagy politikai cenzúra működik már a szósől médiában és ha bizonyos érdekeket vagy csoportokat sért, akkor abban a pillanatban repül a fiók. pl youtubeon is elképzelhető mostantól, hogy repülni fognak azok a csatornák amik mernek más véleményt megfogalmazni és szembe mennek bizonyos elvárásokkal, szóval nem lesz szabad vélemény nyilvánítás.
    De ott van az Oscar körülötti balhé, hogy csak olyan filmek indulhatnak amik patika mérlegen mérik majd a különböző rasszokat és identitásokat.. stb
    Ha érdekel valakit, ez egy elég jó kibeszélő a témáról meg a diverzitásról és a kvótákról, amit a kisebbségi komplexussal küzdő Hamilton is hirdet.

    Most nem tudom megnézni ezt a videót, de valahol olvastam egy olyan cikket, amiben leírják, hogy igazából ezek eddig is benne voltak az Oscar szabályzatban, csak most felkapták, kiszínezték stb. Majd utána olvasok jobban, mert érdekel, csak mostanában nem volt időm ezzel foglalkozni.

    Azt tudtam, h pl. Redditen azonnal bannolnak de azért az egy zártabb közösség, ennek ellenére nem tartom ezt jónak, mert elvileg bárki szabadon elmondhatja a véleményét, mármint normális kereteken belül. Én ezt fontosnak tartom, és ezt rossz látni.

  6. Lewanda_17: … Nagyon sok mindenre rávilágított George Floyd, vagy a többi halála, de nem csak arra, hogy rasszisták az amerikaiak.

    Rasszisták az amerikaiak? Ez így egy komoly általánosítás.
    Amerikaikkal dolgozok, elég vegyes banda, legkevesebb köztük a fehér. Nem érzem, hogy rasszisták lennének.
    Nem gondolom, hogy Hamiltont ezért büntetni kéne, pont leszarom, esetleg azt lehetne tisztázni, hogy politikai célokra használható-e egy F1 díjátadó. Nyilván mindenki Hamilton mellett áll, aki nem az inkább hallgat.

  7. mb C124: A 26 éves, mentőápolóként dolgozó nőre és élettársára rendőrök rúgták rá a Louisville-ben található lakásuk ajtaját az éjszaka közepén március 13-án. Taylornak mindössze annyi volt a bűne, hogy korábban randevúzott egy Jamarcus Glover nevű férfival, akiről kiderült, hogy kábítószerekkel kereskedik. A rendőrök őt keresték a tragikus éjjelen, Taylor lakásához pedig azért jutottak el, mert megtudták, hogy a nő autóját korábban többször látták Glover háza előtt. A rendőrök egyébként annak ellenére kezdtek akcióba, hogy időközben az általuk keresett gyanúsítottat egy másik helyszínen intézkedő rendőri egység elfogta.

    Breonna Taylort nyolc lövés ölte meg, amelyet a rendőrök adtak le.

    A történtek megértéséhez fontos tudni, hogy a helyi rendőrök egy úgy nevezett „no knock warrant”, vagyis egy olyan házkutatási parancs birtokában voltak, amelynek értelmében nem kellett magukat azonosítani, mielőtt akcióba léptek volna. A Los Angeles Times összefoglalója szerint a tragédiát pedig éppen ez okozta, mivel a kérdéses éjjelen, Taylor barátja, Kenneth Walker kopogtatást hallva megkérdezte, ki áll az ajtó előtt. Amikor erre nem kapott választ, engedéllyel tartott fegyveréért nyúlt. Az ajtót azonban ekkor rájuk törték, mivel pedig az amerikai törvények pedig lehetővé teszik, hogy saját otthonában bárki megvédhesse magát a behatolókkal szemben, akár fegyverhasználattal is, Walker tüzet nyitott a behatolókra, amellyel megsebesített egy rendőrt. A válasz erre nem kevesebb mint húsz lövedék formájában érkezett, amelyből nyolc Breonna Taylort találta el, aki a helyszínen meghalt.

    Köszi a sok infót.
    Ezt a “no knock warrant”-ot én is olvastam a wikipedián, jó nagy marhaságnak tűnik, ha így történtek a dolgok, mindenki jobban jár ha nem kopognak.
    Az nem derül ki nekem ebből, hogy hol itt a rasszizmus ami ellen a küzdelem folyik, hogyan tartozik ez az F1-re. Rengeteg fehér áldozata is van a rendőri túlkapásoknak, azért mégse tüntet senki az F1 díjátadón és ez nekem meg is felel, inkább intézzék a bíróságon.

  8. Lewanda_17: Igen, van olyan felület ahol ha a mozgalom ellen vagy, akkor bannolnak. De amúgy ha valaki annyit leír a Twitteren, hogy ez nem oda való, akkor még nem hinném. 🙂

    Nem-e ? Több olyan fiók eltűnt már twitterről ami kritizálni merte vagy éppen ellenkező véleményt formált meg amikor beindult ez az egész BLM hiszti, volt benne videóban megfogalmazott ellenérzés és a többi. Konkrétan amit az off topicban osztottam meg az sem elérthető már egy ideje.
    Qrva nagy politikai cenzúra működik már a szósől médiában és ha bizonyos érdekeket vagy csoportokat sért, akkor abban a pillanatban repül a fiók. pl youtubeon is elképzelhető mostantól, hogy repülni fognak azok a csatornák amik mernek más véleményt megfogalmazni és szembe mennek bizonyos elvárásokkal, szóval nem lesz szabad vélemény nyilvánítás.
    De ott van az Oscar körülötti balhé, hogy csak olyan filmek indulhatnak amik patika mérlegen mérik majd a különböző rasszokat és identitásokat.. stb
    Ha érdekel valakit, ez egy elég jó kibeszélő a témáról meg a diverzitásról és a kvótákról, amit a kisebbségi komplexussal küzdő Hamilton is hirdet.

  9. Lewanda_17: Drogügyben ment ki a rendőrség, de az éjszaka közepén rájuk törtek, és mivel Amerikában boldog, boldogtalannak van fegyvere előrántották, mert szerintem fel sem fogták elsőre, hogy a rendőrök voltak. Nem kellett volna betörni, lehet akkor is előkerül a fegyver, de ezt már sosem tudjuk meg.

    A legnagyobb probléma kinn, amiről senki nem beszél vagy ami ellen senki nem szólal fel, hogy szabad fegyverviselés van. Rengeteg rendőri túlkapás, ártatlan haláleset azért történik, mert bárki fegyvert ránthat. Lefogadom nem lenne ennyi értelmetlen, igazságtalan túlkapás, haláleset, ha ez nem így lenne, nem véletlen, hogy ez amerikára jellemző.

    Az USA-nak nagyon beteg egy társadalma van. És nem csak a fegyverviselés miatt…

    250 millió fegyver van magántulajdonban 327 millió lakosra. Ez a Világ fegyvereinek 42%-a, ehhez képest az USA lakossága a föld népességének 4,4%. Ez nem csak üzletileg, de egy háborúban is pont kapóra jön, ami az igazán félelmetes…

  10. kayassine:
    https://en.wikipedia.org/wiki/Shooting_of_Breonna_Taylor
    Drogügyben ment ki a rendőrség.

    A 26 éves, mentőápolóként dolgozó nőre és élettársára rendőrök rúgták rá a Louisville-ben található lakásuk ajtaját az éjszaka közepén március 13-án. Taylornak mindössze annyi volt a bűne, hogy korábban randevúzott egy Jamarcus Glover nevű férfival, akiről kiderült, hogy kábítószerekkel kereskedik. A rendőrök őt keresték a tragikus éjjelen, Taylor lakásához pedig azért jutottak el, mert megtudták, hogy a nő autóját korábban többször látták Glover háza előtt. A rendőrök egyébként annak ellenére kezdtek akcióba, hogy időközben az általuk keresett gyanúsítottat egy másik helyszínen intézkedő rendőri egység elfogta.

    Breonna Taylort nyolc lövés ölte meg, amelyet a rendőrök adtak le.

    A történtek megértéséhez fontos tudni, hogy a helyi rendőrök egy úgy nevezett „no knock warrant”, vagyis egy olyan házkutatási parancs birtokában voltak, amelynek értelmében nem kellett magukat azonosítani, mielőtt akcióba léptek volna. A Los Angeles Times összefoglalója szerint a tragédiát pedig éppen ez okozta, mivel a kérdéses éjjelen, Taylor barátja, Kenneth Walker kopogtatást hallva megkérdezte, ki áll az ajtó előtt. Amikor erre nem kapott választ, engedéllyel tartott fegyveréért nyúlt. Az ajtót azonban ekkor rájuk törték, mivel pedig az amerikai törvények pedig lehetővé teszik, hogy saját otthonában bárki megvédhesse magát a behatolókkal szemben, akár fegyverhasználattal is, Walker tüzet nyitott a behatolókra, amellyel megsebesített egy rendőrt. A válasz erre nem kevesebb mint húsz lövedék formájában érkezett, amelyből nyolc Breonna Taylort találta el, aki a helyszínen meghalt.

  11. Lewanda_17: Drogügyben ment ki a rendőrség, de az éjszaka közepén rájuk törtek, és mivel Amerikában boldog, boldogtalannak van fegyvere előrántották, mert szerintem fel sem fogták elsőre, hogy a rendőrök voltak. Nem kellett volna betörni, lehet akkor is előkerül a fegyver, de ezt már sosem tudjuk meg.

    A legnagyobb probléma kinn, amiről senki nem beszél vagy ami ellen senki nem szólal fel, hogy szabad fegyverviselés van. Rengeteg rendőri túlkapás, ártatlan haláleset azért történik, mert bárki fegyvert ránthat. Lefogadom nem lenne ennyi értelmetlen, igazságtalan túlkapás, haláleset, ha ez nem így lenne, nem véletlen, hogy ez amerikára jellemző.

    És mivel a legtöbb szegénynegyedben, drogtanyán az alsóbb társadalmi rétegbe szorult feketék élnek – ami amúgy visszavezethető évtizedekkel ez előttre, hisz így szocializálódtak, lásd itthon a sok cigány telepet – így eleve nagyobb a merítés, több a fekete “áldozat”. Nem feltétlenül rasszizmus miatt, nyilván amiatt is sok esetben.

    Nem tudhatjuk, soha nem éltük meg milyen ott feketének lenni, sokat javult a helyzet, de ők úgy nőnek fel, h elnyomottak, egyszerűen így vannak nevelve. Ez rossz, a rasszizmus rossz, a szabad fegyverviselés is rossz. Sosem fogjuk ezt teljes mértékben felfogni, ahogy nem fogja ezt átélni soha Lewis sem.

    Az alap felvetés, jó, a rasszizmus rossz, teljes mértékben támogatom ezt. Nagyon sok mindenre rávilágított George Floyd, vagy a többi halála, de nem csak arra, hogy rasszisták az amerikaiak.

    Valahol tiszteletre méltó, hogy Lewis ennyire kiáll a saját elvei mellett, tökre rendben van az is, hogy az F1 is kiáll az egyenlőség mellett, de amit hétvégén csinált, az már nekem is sok volt, nem gondolnám, hogy ez ilyen szinten már ide való. Ott az instagram, a fb, 20 millió követője van, azt tesz ki amit akar, és így is több embert ér el, mint ha felvesz ilyen pólókat.

    Az FIA lábon lőtte volna magát, ha megbüntetik, egyrészt ők adtak neki teret…. másrészt *** PC a világ, Twitteren kb 80%-ban Lewis mellett állt mindenki.

    Azert a szoc mediat sem kell felteni, ha ellene szolnanak fel, maris bukjak a fiokot.

  12. kayassine:
    https://en.wikipedia.org/wiki/Shooting_of_Breonna_Taylor
    Drogügyben ment ki a rendőrség.

    Drogügyben ment ki a rendőrség, de az éjszaka közepén rájuk törtek, és mivel Amerikában boldog, boldogtalannak van fegyvere előrántották, mert szerintem fel sem fogták elsőre, hogy a rendőrök voltak. Nem kellett volna betörni, lehet akkor is előkerül a fegyver, de ezt már sosem tudjuk meg.